Szeptembertől e-napló a vásárhelyi iskolákban

Hódmezővásárhely - Az összes önkormányzati, valamint a kistérségi iskolában bevezetik szeptembertől az elektronikus napló használatát Vásárhelyen. Eddig 9-ből 5 intézményben használták. Megmarad a papíralapú napló és az ellenőrző is.

Munkatársunktól

Szeptembertől Vásárhely összes önkormányzati fenntartású iskolájában elektronikus napló lesz. Évekkel ezelőtt, a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola (HISZK) székhelyén és tagintézményeiben (összesen 4 iskola) vezették be; tavaly a Németh László Gimnázium és Általános Iskola csatlakozott a rendszerhez.

– Pozitív tapasztalatokat eredményezett az e-napló használata, ezért az önkormányzat úgy döntött: az összes oktatási intézményében, azaz további három általános iskolában, illetve egy kistérségi fenntartású intézményben bevezeti – hallottuk Balázs Józseftől, a polgármesteri hivatal oktatási csoportjának vezetőjétől. Hangsúlyozta: nem szüntetik meg a hagyományos naplót vagy az ellenőrzőt. Az elektronikus és a papír változatot párhuzamosan vezetik majd a pedagógusok. Ennek egyik oka, hogy nem minden családnál található internethozzáférés – jegyezte meg.

Az e-napló pozitívuma, hogy a szülő személyes kódjával már délután tájékozódhat gyermeke jegyeiről. A hiányzásokat is könnyebben tudja ellenőrizni, és mindez egy fillérjébe sem kerül – mondta a csoportvezető. Hozzátette: nem készült olyan statisztika, hogy az elektronikus napló használata miatt mennyivel kevesebben hiányoznak az iskolákból, de úgy véli, a rendszer használata hozzájárul az igazolatlan hiányzások csökkentéséhez. – Nem helyettesíti viszont a szülői értekezleteket vagy a fogadóórákat, azaz a személyes kommunikációt az elektronikus napló – hangsúlyozta [namelink name="Balázs József"]. Szerinte a legfontosabb: a diák olyan kapcsolatban legyen a szüleivel és a pedagógusaival, hogy merjen segítségét kérni, ha problémája van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!