Szerelmet, madarat és tulipánt festettek régen a bútorokra - A Tornyai múzeumban mi is kipróbálhattunk - fotók

 – A kislányom, Lia miatt jöttünk el a családi délutánra, szeret festeni, és úgy tűnik, tehetséges is – közölte Tóth Ildikó. Hozzátette: március 29-én nyílik kiállítás a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában, amelyen lánya alkotása is szerepel, és a díjazottak között van. – Megismerkedhet abútorfestéssel, elsajátíthatja ezt a technikát, és kikapcsolódásnak is jó ez a rendezvény – sorolta Ildikó.

 – Nagyon tetszik, nagyon érdekes a bútorfestés, örülök, hogy kipróbálhatom – csatlakozott édesanyjához a 7 éves Zsibrita Lia. A szöszi lányon kívül még mások – felnőttek, idősebbek is – megismerkedtek a különleges festési eljárással, melynek rejtelmeibe a foglalkozást vezető Dudás Ildikó sándorfalvi népi bútorfestő, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark munkatársa avatta be a vállalkozó kedvűeket. A vásárhelyi Tornyai János Múzeum szombati családi délutánján hagyományos alapanyagokkal és módszerekkel hagyományos mintákat festettek. Utóbbiak nem hasonlítottak a hímzéseken látottakra. Dudás Ildikó elmondta: mikor a paraszti házakban megjelentek a bútorok, azok az olcsóbb puhafából, főként fenyőből készültek. A bányászott pigmentanyagokból készített festékekhez, az enyv hozzáadásához túrót vagy csontokat is alkalmaztak, amely így kemény bevonatot képzett a székek, asztalok, tékák és kelengyeládák felületén.

 A bútorok festésénél főként sötétkék alapot alkalmaztak, mivel az ultramarin porpigment volt a leggyakoribb és legkisebb költséggel elérhető festék, amelyre okkersárga, piros és fehér színekkel vitték fel a mintákat. A motívumkészlet területenként változott, de leginkább a szerelmet és a termékenységet szimbolizáló madár- és növényábrázolásokkal – leggyakoribb volt a tulipán, amely szirmainak számával a nők életkorára is utalt – díszítették a parasztbútorokat. Sokszor a tulajdonos maga végezte a festést, de gyakran az ügyesebb kezű asztalosokra hárult ez a feladat. Voltak bútorfestő- és asztalosközpontok – például Komárom és Gyula –, ahol szinte „szalagon gyártották" a termékeket, amelyeket piacokon árusítottak, de az utazómesterek megrendelésre is dolgoztak, és akadtak darabok, melyek az óceánon túlra is eljutottak.

 Vásárhelyen is láthatunk festett bútorokat, például a református ótemplom 18. században készült, eredeti bútorzatát gyulai mesterek készítették, Tornyai János is gyűjtött ilyeneket (pár darab látható a március végéig megtekinthető, Tornyai, a gyűjtő című kiállításon), valamint a népkerti vasútállomás várótermi székein, padjain is szép minták láthatók. A vásárhelyi alkalmi bútorfestők könyvekből és az említett tárlat darabjairól merítettek ötleteket. Lia, búcsúzásunkkor, éppen a motívum falapra másolásánál tartott, amiben édesanyja, Ildikó segített neki.

Régi festett bútorok a Tornyai, a gyűjtő című kiállításon a vásárhelyi Tornyai János Múzeumban. Fotó: Imre Péter 

 Tóth Ildikó kislányával, Liával együtt végezte el a bútorfestés különböző fázisait, műveleteit. Fotó: Imre Péter 

 Többen barátkoztak, ismerkedtek meg a bútorfestéssel, készítettek szép mintákat a falapra. Fotó: Imre Péter