Tehermentesítő az alagútban

Hódmezővásárhely - Az északi elkerülő, illetve a Fáncsy utca és a vasút között a várost átszelő tehermentesítő út építését támogatja a vásárhelyi közgyűlés. A két beruházás 2012–13 között valósulhat meg. A tehermentesítőt környezetvédelmi okok miatt alagútba terelnék.

Korom András

15 éve zajlik a vásárhelyi elkerülő út tervezése, s az idők folyamán már több nyomvonalat is kijelöltek a szakemberek. Így kidolgozták már a várost délről és északról megkerülőt is, de a legutóbbi időben arról volt szó, hogy azt a Szeged–Békéscsaba-vasútvonal töltése és a Fáncsy utca között vezetnék el, kettévágva Vásárhelyt.

A 47-es főút Vásárhely és Békéscsaba közötti szakaszán uniós támogatással jövőre kezdődik a burkolat megerősítése. A közel 80 kilométeres utat 11,5 tonna teherbírásúvá építik át. Ez teszi lehetővé, hogy elkerülő útként új nyomvonalat jelöljenek ki. Az eddig a Fáncsy utca és a vasút között elképzelt út tervei azonban olyan előrehaladott állapotban vannak, hogy nem vetik el azokat.

Innen, Kopáncs és Kishomok határától indulna az elkerülő út. Fotó: Tésik Attila

Innen, Kopáncs és Kishomok határától indulna az elkerülő út.
Fotó: Tésik Attila

A képviselő-testület az északi elkerülő út megépítését támogatja. Ez Vásárhelytől mintegy 6 kilométerre, Kopáncs és Kishomok között kezdődne, megkerülné a várost a Bodzási, a mártélyi, a szentesi, illetve a Rárósi utat keresztezve, s az ATEV Zrt. közelében csatlakozna a 47-es jelenlegi nyomvonalához. Ez kedvező volna a kistérség érintett településein, Mártélyon, Mindszenten és Székkutason élők számára. A 47-es északi elkerülő szakaszának építési költsége 6–8 milliárd forint, 2012-re valósulna meg.

[namelink name="Lázár János"] polgármester azt javasolta, hogy az önkormányzat pályázat segítségével kösse össze az erzsébeti és szikáncsi utat, hogy valóban körgyűrű épüljön ki Vásárhely körül. A Fáncsy utcára tervezett nyomvonalon egy tehermentesítőt látna szívesen. Ez a 47-es folytatásaként a laktanyai körforgalomtól a vasúti töltés mellett haladna, a Majolikagyárnál felüljáróval keresztezné a Bajcsy-Zsilinszky utcát, s a Fáncsy utca mellett folytatódna. A Szoboszlai utcát felüljáróval keresztezné, a kiskertes övezetnél fordulna észak felé, hogy a Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítási csarnoka közelében érje el a 47-es főutat.


A város azonban a Fáncsy utcán élők tiltakozása és környezetvédelmi okok miatt nem támogatja, hogy közvetlen a házak mellett futó töltésen haladjon a forgalom. Mucsi Lászlótól, a polgármesteri hivatal városfejlesztési és üzemeltetési irodavezetőjétől megtudtuk: az önkormányzat már egyeztetett emiatt a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel, a Magyar Közút Zrt.-vel és más hatóságokkal: a közgyűlés csak akkor támogatja a várhatóan 2013-ra elkészülő tehermentesítő megépítését, ha az úttest nem a töltésen, hanem egy föld alatti vagy föld felszíni, a számítások szerint mintegy 800 méter hosszú, teljesen zárt alagútban futna. Ezzel a megoldással elkerülhetők lennének kisajátítások is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!