Tiltanák a dohányzást a peronokon is

Hódmezővásárhely - Januártól tiltanák a dohányzást a vasútállomások peronján és a szerelvényeken is. A szigorítás ellenére is rá fognak gyújtani – vélik a vásárhelyiek. A vonatokon viszont már most sem lehet cigizni, nincs dohányzó vagon.

Munkatársunktól

Eldobott csikkeket látni mindenfelé a vásárhelyi népkerti vasúti megállóhely peronján. Hiába szereltek fel a korlátra több cigarettatartót, sokan mégis a földre dobják az elfüstölt cigit. Januártól mindez változhat, ha a parlament végre elfogadja a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását, amely szerint nem lehetne rágyújtani a vasútállomásokon és a vonatokon sem.

– Így is, úgy is rá fognak gyújtani a vonatra várakozók – vélte a vásárhelyi Népkertnél egy férfi, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét. Szerinte nem lesz hatása a tiltásnak, sőt úgy gondolja: ez sértené a szabadságjogait. A közelben várakozó 19 éves Bot Zoltán elárulta: három éve dohányzik, csak elvétve, leginkább társaságban gyújt rá. Nem hiszi, hogy a tiltás hatására kevesebben cigiznek majd. Azzal viszont egyetért, hogy az állomásokon csak a kijelölt helyeken lehessen rágyújtani. Az Orosházára igyekvő Gonda Dominika elmondta: nem dohányzik, és nagyon zavarja a füst. Sajnos a dohányosok többsége egyáltalán nem törődik azzal, hol gyújt rá. Ugyanakkor a szigorítás sem hozna nagy változást – vélte a 20 éves lány.

Bot Zoltán a vásárhelyi vasútállomáson. A fiatalember szerint többen a szigorítás után is rá fognak gyújtani. Fotó: Tésik Attila

Bot Zoltán a vásárhelyi vasútállomáson. A fiatalember szerint
többen a szigorítás után is rá fognak gyújtani. Fotó: Tésik Attila

Időközben egy szerelvény is befutott az állomásra. A vonatról leszálló jegyvizsgáló is cigiszünetet tartott. A fiatal nő – szintén azt kérte, ne írjuk le a nevét – nem hallott a szigorításról. Viszont elmondta: a Vásárhelyről induló vagy az azt érintő vonatokon mintegy két éve nem lehet dohányozni. Ennek oka egyszerű: nincs dohányzó vagon. Kiderült: még ez sem zavar minden utast. Előfordul, hogy a tiltás ellenére is rágyújtanak a vonaton, és el is dobják a csikket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!