Több mint félszázan keresték fel a mobil ügyfélszolgálatot - Nagymágocson járt kedden a kormányablakbusz

Tavasztól őszig ismét megyei körúton vesz részt a kormányablakbusz. Az idei menetrend szerint több mint 60 helyszínre települ ki a mobil ügyfélszolgálat. Első állomása tegnap a Nagymágocsi Kastélyotthon parkjában volt.

Kovács Erika

– 2017-ben állítottuk üzembe a kormányablakbuszt, amely nem más, mint egy mobil ügyfélszolgálati pont. A járműben két számítógépes munkaállomás található. Itt ugyanolyan ügyeket lehet intézni, mint a kormányablakban – mondta Nagymágocson, az idei körút első állomásán Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője. Emlékeztetett, azért döntöttek a szolgáltatás bevezetése mellett, mert a kistelepüléseken vagy a bentlakásos otthonokban élőknek könnyebbséget jelent, ha nem kell utazniuk, hanem házhoz megy az állami szolgáltatás.

Juhász Tünde beszélt arról is, hogy az elmúlt két évben több mint 6000 ügyfélnek segítettek a kormányablakbuszban. A legtöbben a lejárt személyi okmányaik megújítását kérték.


Idén több mint 60 helyszínen találkozhat a lakosság a mobil ügyfélszolgálattal. Kedden a Nagymágocsi Kastélyotthon parkjában több mint 50-en keresték fel.


A kormányablakbusz április 4-én Zsombón, április 5-én pedig Zákányszéken várja az ügyfeleket.

Nagymágocson több mint 50-en éltek a mobil ügyfélszolgálat nyújtotta lehetőségekkel. Fotó: Szilágyi Gergely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!