Vásárhelyi Valóság: miért mondott le Soós Csilla?

A szerkesztőbizottságba Soós Csillát a Fidesz-KDNP delegálta. Azt csak találgatni lehet, miért döntött a lemondás mellett - Hegedűs Zoltán sajtótájékoztatót tartott az ügyről.

I. P.

– Több mint 2 hónapja döntött arról a vásárhelyi közgyűlés, hogy a Vásárhelyi Valóság című önkormányzati lapot szerkesztőbizottság készítse. Akadtak, akik azt feltételezték, ez cenzúra lesz. Ezt határozottan visszautasítjuk – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón Hegedűs Zoltán, a Fidesz–KDNP köz- gyűlési frakciójának vezetője.

Hozzátette: azt szerették volna, és most is az a céljuk, hogy a kiadvány politikamentes, kiegyensúlyozott, pártatlan legyen, és a város ügyeiről, a városban történtekről, a civil szervezetekről tájékoztassa az embereket.

 

– Ezt az értékrendet, a vásárhelyi lakosságot hagyta cserben Soós Csilla könyvtárigazgató, azzal, hogy lemondott bizottsági elnöki posztjáról. Ráadásul az utóbbi időben a kormányt bíráló, politikai témájú rendezvényeknek adott otthont a Németh László Városi Könyvtár (NLVK), sőt megjelent falai között az antiszemitizmus is Gyöngyösi Mártonnal

– jelentette ki a frakcióvezető.


– Azt suttogják a városban, hogy Soós Csilla politikai ambíciókat dédelget, indulni akar az októberi helyhatósági választáson. Bárhogy is van, a pénteki rendkívüli közgyűlésen gondoskodnunk kell a két lemondott szerkesztőbizottsági tag pótlásáról, biztos mindkét tábornak lesznek jelöltjei. Találni kell olyan embereket, akik felvállalják azt az értékrendet, amely egy önkormányzati, vagyis a lakosság pénzén előállított laptól elvárható – közölte Hegedűs Zoltán.


Emlékeztetőül: a szerkesztőbizottságba Soós Csillát a Fidesz–KDNP delegálta. Azt csak találgatni lehet, miért döntött a lemondás mellett. Szerkesztőségünk kereste őt telefonon, de nem tudtuk elérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!