Végrehajtó fenyegeti a vásárhelyi orvost

Hódmezővásárhely - 89 ezer forintot követel egy végrehajtó cég internetes hirdetésekért egy vásárhelyi orvostól. Mészáros Sándor állítja, évek óta nem hirdetett már, sőt, az interneten soha. A doktor nem dőlt be, de zavarják a hívások.

Antal Sándor

– Néhány napja egy nő hívott fel telefonon egy végrehajtó csoporttól, hogy fizessek az online hirdetéseim után 89 ezer forintot – kezdte beszélgetésünket [namelink name="Mészáros Sándor"] vásárhelyi orvos. Először nem járult hozzá neve közléséhez, később meggondolta magát, hátha többen okulnak történetéből. Elmondta, a telefonban arról tájékoztatták, hogy hat darab internetes hirdetés miatt kellene fizetnie.


– Soha nem hirdettem az interneten, és írásos megrendelésem sincs. A vásárhelyi Szuperinfóban korábban többször adtam fel hirdetést a magánrendelésemről, de ennek is utoljára három éve – folytatta a doktor, akit négy-öt éve zaklatnak a különböző online hirdető cégek.


A hívásokat nem vette komolyan. Most, hogy egy végrehajtó telefonált, megijedt. A könyvelőivel és az ügyvédjével is beszélt a zaklató telefonokról. Megnyugtatták, hogy ne vegye komolyan, és felhívták a figyelmét, amennyiben bármilyen végrehajtótól felszólítást kap, azonnal értesítse őket.


– Azt gondolom, hogy erre már egy ipar épült hazánkban. Ha 10 hívottból csak 1 fizet, akkor is jól járnak a csalók – véli az orvos. Elmondta még, hogy korábban az iparkamaránál is tett panaszt, de nem tudtak neki segíteni. Azt kérték tőle, hogy ha megtud valamit, akkor jelezze feléjük.


A végrehajtótól telefonáló nő azt ígérte, hogy e-mailben elküldi neki, pontosan milyen internetes oldalakon van fent a hirdetése, de ez eddig nem történt meg. Mi is kerestük, de nem találtuk az orvos magánrendeléséről szóló online hirdetéseket. – Biztos, hogy csalókról van szó – tette hozzá Mészáros Sándor, aki reméli, más sem dől be a szélhámosoknak.


– Ilyennel még nem találkoztam – mondta Benkő László. A vásárhelyi Szuperinfó tulajdonosa már tudott az ügyről, mikor megkérdeztük. Hozzátette: mivel az ügyfél nem rendelte meg a hirdetéseket, így nincs alapja a követelésnek.


– A hirdetőújságunkba felvett hirdetéseket hétvégén feltesszük a saját internetes oldalunkra. Ez amolyan pluszszolgáltatás az ügyfeleinknek, akik ezért nem fizetnek. Nagyon furcsának találom, hogy esetleg onnan lopkodják le ezeket a csalók – zárta Benkő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!