Délmagyar logó

2019. 06. 19. szerda - Gyárfás 19°C | 28°C Még több cikk.

100 évvel korábbi lelet nyomán kezdek új kutatásba, kiemelkedő dolgot találtak az orosházi régészek

Montág-puszta - Több száz érme került elő a földből Kopáncs-pusztán, a mai Montág-puszta területén az elmúlt két évben. Az orosházi múzeum külsősökből és régészekből álló fémkeresős csoportja egy 100 évvel korábbi lelet nyomán kezdett új kutatásba. A kincset a magyar éremleletek egyik kiemelkedő leletegyüttesének tartják.
– Két évvel ezelőtt találtunk ezüstpénzeket Kopáncs-puszta, a mai Montág-puszta területén. A régészeti szakirodalomban már nagyjából ismert volt a kincsek története. A leletegyüttes első szelete ugyanis 100 évvel ezelőtt került elő a földből – tudtuk meg Rózsa Zoltántól, az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum igazgatójától. – 1919 tavaszán, szántás közben, két gazda kiforgatott egy edényt, tele ezüstérmékkel. Ez Nagymajláth községtől, a mai Nagyértől nyugatra, a Kopáncs-puszta makói határhoz tartozó részén történt. A férfiak megosztoztak egymás között. Egyikőjük megtartotta a kincset, a másik pedig elvitte Makóra, és eladta az ékszerésznek. A másik gazda később elvitte a talált kincset Eperjessy Kálmán történészhez Szegedre, aki publikálta a fellelés módját. Tulajdonképpen ezt a 100 éves szálat göngyölítettük tovább – mesélte az igazgató.
Az Árpád-házi leletek akkorák, mint a kisujjon a köröm. A friesachi denárok valmivel nagyobbak. Fotó: Kovács Erika
Az Árpád-házi leletek akkorák, mint a kisujjon a köröm. A friesachi denárok valmivel nagyobbak. Fotó: Kovács Erika
Rózsa Zoltán arról is beszélt, hogy az ezüstpénzek a tatárjárást megelőző időszak veretei, amelyeket tulajdonosaik a földbe rejtettek, hogy ne kerüljön a tatárok kezébe. – Feltételezhető volt, hogy maradt még a kincsből bőven a földben. Kerekes György mezőhegyesi lokálpatrióta, a múzeumunk köré szerveződő fémkeresős csoport tagja kezdeményezte, hogy folytassunk újabb kutatásokat a területen, ami jelenleg a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozik. Engedélyükkel végeztünk fémkeresős kutatást eddig már négyszer, először 2017 tavaszán. Akkor néhány óra alatt több száz érmét találtunk. A legtöbb friesachi denár volt, de Árpád-házi veretek, főleg II. Géza-denárok is felszínre kerültek. Utóbbiak csupán akkorák, mint a kisujjon a köröm. Mára már közel 7-800 érmét gyűjtöttünk össze. Legutóbb a nemzeti park a kérésünkre először lekaszálta a füvet, majd azt az 50×30 méteres területet, ahol a legsűrűbben fordultak elő leletek, fel is szántották – mondta a múzeumigazgató.

Rózsa Zoltán a lelőhely pontos helyszínét nem árulta el, nehogy illegális kincskeresők lepjék el a területet. – Még ősszel egyszer kimegyünk, utána befejezzük a keresést, mert már „levadásztuk" a kincseket, amelyek az orosházi múzeumban vannak, jelenleg feldolgozás alatt állnak – tette hozzá Rózsa Zoltán, a múzeum igazgatója.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kass János alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás a vásárhelyi Alföldi Galériában

Kass János alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás a vásárhelyi Alföldi Galériában
Kass János alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás kedden a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában… Tovább olvasom