Délmagyar logó

2018. 12. 10. hétfő - Judit 2°C | 8°C Még több cikk.

160 millió az Egészséges Vásárhely Programra

A város megtartó képességének legfontosabb eleme, hogy az ott élők egészségesen élhessenek – indokolta a tegnapi budapesti sajtótájékoztatón Lázár János, miért indították két éve az Egészséges Vásárhely Programot.
A polgármester elmondta: az önkormányzat eddig 160 millió forintot fektetett a tíz évre tervezett EVP-be. A költségek harmadát a város állja, a többi külső forrás.

Kallai Árpád, az Erzsébet-kórház főigazgatója szerint a programmal sikerült elérni, hogy a vásárhelyiek ne a kórház leépítéséről beszéljenek, hanem saját egészségükről.

Csányi Péter, az EVP igazgatója pedig arról beszélt, hogy a daganatos, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzését és szűrését, illetve a gyermekeket támogató programokat jelölték meg fő célként. A program hatékonyságának példája, hogy két éve az Erzsébet-kórház átvette a Magyar Rákellenes Liga 60 millió forint értékű szűrőbuszát. Az üzemeltetést az intézmény vállalta magára a Janssen-Cilag gyógyszeripari vállalat támogatásával. Eddig több mint 1300 nőt vizsgáltak meg Vásárhelyen és a dél-alföldi régióban.

Olvasóink írták

  • 4. Léni 2010. március 13. 20:15
    „Végül is Orbánnak meg kell sok olyan lépést tenni, amit megvétóztak eddig, mert
    ilyen formában az egészségügy működésképtelen. Ezt már a vásárhelyi akasztófás
    tüntetés résztvevőinek is be kell látni. Azt nem tudom, hogy Orbán ezt hogy fogja
    felvezetni, hogy tud az emberek szemébe nézni akkor, amikor a változtatásokra
    sor fog kerülni. Már a reform legnehezén túl lenne az ország, nekik is és mindenkinek
    jobb lenne. Nagy kár volt mindent megakadályozni! Egy volt a fontos: A szocikat és
    Gyurcsányt amortizálni !Az, hogy milyen áron ? Az országnak ez milyen terhet jelentett?
    Kit érdekelt, a fideszt nem!”
  • 3. odysseus 2010. március 04. 21:16
    „a Lázár János megoldotta a kórházkérdést Vásárhelyen: a felesége legutóbb Szegeden szült. Sapienti sat. Ezt nem tudom görögül, de jó lösz ez így is...”
  • 2. odysseus 2010. március 04. 21:13
    „és hogy lesznek egészségesek az emberek? Hogy nem mennek kórházba? Nagyon durva!”
  • 1. Agyalapi 2010. március 02. 16:04
    „..."a programmal sikerült elérni, hogy a helyiek ne a kórház leépítéséről, hanem saját egészségükről beszéljenek."
    Miért? Leépítik a kórházat? Akkor ez egy figyelemeltérítés?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem vágnak ki több fát Székkutason

Tóth Imre református lelkész nyomására leállították a fakivágást Székkutason. Tovább olvasom