Délmagyar logó

2018. 12. 12. szerda - Gabriella 0°C | 5°C Még több cikk.

2019-re elkészülhet a vásárhelyi hulladékudvar

Korábbi pályázaton még az előző városvezetés nyert a zöldhulladék tárolására és hulladékudvar kialakítására összesen 1 milliárd forintot, amiből 340 millió az utóbbi költsége.
- Rövidesen elkezdődik a projekt első szakasza – közölte Kovács Pál, a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Nonprofit Zrt. pénzügyi és szolgáltatási igazgatója.

Első lépésben, december 12-ig megérkeznek Vásárhelyre a beszerzett szükséges gépek, járművek, például láncos konténeres autó. A következő etapban, 2019 elején jönnek az edényzetek, gyűjtőkonténerek, amelyeket zömében a lakossági kukák cseréjére használnak majd.

A projekt harmadik és egyben utolsó szakasza a 2500 négyzetméteres zöldhulladék-lerakó, -tároló és a 400 négyzetméteres hulladékudvar kialakítása. Építésük jövőre kezdődik, a remények szerint be is fejeződik, és a lakosság pedig 2020-tól használhatja. Ingyen viheti oda például az autógumit, a kiürült festékesdobozt és a feleslegessé vált elektronikai eszközöket. Ez jelenleg még megoldatlan Vásárhelyen – vázolta a helyzetet a szakember.

Elmondta még: ezeket korábban a 47-es út mellé, vagyis a Szentesi úti állatvásártér mögötti, körülbelül 2,5 hektáros területre tervezték, de időközben áthelyezték a szennyvíztelep mellé. A tervezés megkezdődött, és az építéshez még fel kell szabadítani a területet az ott lévő zöldhulladéktól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárhelyi adventi program

Advent első vasárnapján Vásárhelyen gazdag program várja a családokat. Tovább olvasom