Délmagyar logó

2019. 07. 16. kedd - Valter 14°C | 25°C Még több cikk.

5 kilométer per órás sebességhatárt szeretnének újra a vásárhelyi Szabadság téren

Hódmezővásárhelyen a Szabadság tériek szeretnék, ha visszaállítanák a lakótelepi be­­kötőúton az 5 kilométer per órás sebességhatárt.
– Hiába mondjuk, hogy ne tárolják azon a keskeny úton a kocsikat, közlekedjenek az úton nagyon lassan, hiába. Már szóltunk a közterület-felügyeletnek is. A kisgyerekek ki-be szaladgálnak a lépcsőházakba. Félő, hogy egyszer va­­lami baj történik. Az autók mellett nagyjából egy 40 centis hely jut a gyalogosoknak. A babakocsit toló anyukák már bajban vannak – sorolta egy nő a Szabadság tériek közlekedési gondját. Márki-Zay Péter polgármester egy fórumon azt mondta, vissza fogják állítani az ominózus szakaszon az 5 kilométer per órás sebességhatárt. A rendőrségnek is szólnak, hogy időnként mérjenek sebességet a lakótelepen.
Jártunk a Szabadság téren. Többekkel beszéltünk, az em­­be­rek azt mondták, jó lenne, ha a lakótelep összes útján 5-10 kilométer/órával lehetne csak közlekedni a 30 helyett.

Egy kutyát sétáltató asszony szerint pedig az óvoda utcájában is elég lenne 5-10 kilométeres sebesség.
– Van, amikor szinte két ke­­réken fordulnak be az autósok az utcába, olyan gyorsan mennek. Az ovis gyerekekre ve­­szélyt jelentenek, de ránk, felnőttekre is – tette hozzá.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltűnés miatt keresik a vásárhelyi Kis István Csabát - fotó

A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy helybeli férfi megtalálásában. Tovább olvasom