Délmagyar logó

2019. 04. 24. szerda - György Még több cikk.

Az állatvédők SBO-kat kérdeztek - nem a bullok a legharciasabbak

Nem a bull jellegű kutyák harapnak leggyakrabban, hanem a tacsik, pincsik, csivavák. A Hódmezővásárhelyi Állatvédő Egyesület több SBO-n érdeklődött a kutyaharapásokról. Ez az eredmény jött ki az összesítésben.
– Megkerestünk több sürgősségi osztályt is a kutyaharapásokkal kapcsolatban. Azt a visszajelzést kaptuk, hogy legtöbbször olyan sérülteket látnak el, akiket kis testű kutyák, például palotapincsik, yorkik, tacskók, csivavák haraptak meg. Ezek a kutyák legtöbbször saját állatok, nem pedig kóbor ebek – mondta Balogh Ernő, a Hódmezővásárhelyi Állatvédő Egyesület elnöke. Azért kérdeztük meg a kutyaharapásokról, mert a közelmúltban két súlyos kutyatámadás is történt.
 

– Ugyancsak meglepő volt, hogy a harapást okozó fajták között szintén nagy számban vannak német juhászok, labradorok és golden retriverek is. Ez azért is érdekes, mert a labradort és a golden retrivert terápiás kutyaként is használjuk. A német juhászt pedig rendőrkutyaként.

Balogh Ernő kiemelte, ha valakit kis testű kutyák harapnak meg, akkor abból nem lesz hír akkor sem, ha súlyos a sérülés. De ha bull típusú eb követi el ugyanezt, akkor az emberek felkapják a fejüket, ami szerinte fajta-előítélet. Az egyesületi elnök hangsúlyozta, a tacskók is tudnak életveszélyes sérülést okozni.
 
Hérosz tudja a maga módján, hogy rosszat tett - nem a bullok a legagresszívebb fajták. A kistestű kutyák harapásából azonban nem lesz hír, pedig abból van a legtöbb. Jó tudni, hogy életveszélyes sérülést egy tacskó is tud okozni, csak nem nézzük ki belőle. Fotó: Kovács Erika
Hérosz tudja a maga módján, hogy rosszat tett - nem a bullok a legagresszívebb fajták. A kistestű kutyák harapásából azonban nem lesz hír, pedig abból van a legtöbb. Jó tudni, hogy életveszélyes sérülést egy tacskó is tud okozni, csak nem nézzük ki belőle. Fotó: Kovács Erika
– Sokan csak azért tartanak kutyát, mert az milyen cuki, milyen aranyos. Simogatják, szeretgetik, de nem nevelik. Vagyis a kutya úgy szocializálódik, ahogy az sikerül. Fontos, hogy megértessük vele, mi vagyunk a falkavezér. Otthon is meg tudjuk tanítani a legalapvetőbb szavakat, de érdemes kutyaiskolába is eljárni – mondta az egyesületi elnök.

Az egyesület néhány éve kidolgozott egy oktatási anyagot, amivel érdeklődő óvodákat, iskolákat keresnek fel, mert fontos, hogy kisgyermekkorban kezdődjön a felelős állattartásra nevelés. – Egészen meglepő volt hallani, mi él a gyermekek fejében például a harci kutyákról. Ők azt mondják, hogy a harci kutyák a rendőrkutyák, amelyek felveszik a harcot a rossz emberekkel. Ez nem baj, hiszen segít az egyes fajtákkal kapcsolatos előítéletek legyőzésében is – tudtuk meg az elnöktől.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kampányhangulat volt a hódmezővásárhelyi közgyűlésen

Bár a pénteki maratoni, 11 órás vásárhelyi közgyűlésen érdemi döntéseket is hoztak, végig… Tovább olvasom