Délmagyar logó

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 20°C | 28°C Még több cikk.

Emberölés a vásárhelyi Kölcsey utcában - az élettársat gyanúsítják

Hódmezővásárhely - Egy 35 éves nőt gyanúsít a rendőrség azzal, hogy megölte 62 esztendős élettársát Vásárhelyen. A Kölcsey utcában karácsony óta lakó, tíz év körüli gyermeket nevelő családot a szomszédok zárkózottnak ismerték.
Emberölés áldozata lett egy 62 esztendős vásárhelyi férfi. A rendőrség alapos gyanúja szerint az áldozatot – akit információink szerint Istvánnak hívtak – 35 éves élettársa ölte meg. A tíz év körüli kisfiút nevelő családot a környékbeliek csendes, maguknak való embereknek ismerték meg. Nem nagyon barátkoztak senkivel, olykor még a köszönést, üdvözlést sem fogadták – mesélték szerdán lapunknak. Kiss János, az egyik szomszéd kicsit furcsának tartotta, hogy már kedd délután óta vizsgálódtak a háznál a rendőrök, őt is kikérdezték. A férfit pár hete, egyesek szerint április eleje óta nem látták.

– Azt hittem, hogy betörtek a házba, amikor kedd este megláttam a rendőröket meg a bűnügyi helyszínelő feliratú autót, azt nem gondoltam, hogy nagyobb baj történt. Azt azonban tudom, hogy István eltűnt már egy ideje – mondta egy közelben lakó. A szomszédok mind azt állították, nem nagyon ismerték a családot, csak annyit tudtak, valamikor karácsony táján költöztek ide.

Kedden a 62 éves férfi külföldön élő fia értesítette a vásárhelyi rendőrkapitányságot: több hete nem tud semmit édesapjáról. Felmerült annak gyanúja, hogy az eltűnt édesapa bűncselekmény áldozatává válhatott – ezért az eljárásba bekapcsolódott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya.

Fotó: Korom András
Emberölés Vásárhelyen: egy 62 éves férfi az áldozat.
Fotó: Korom András

– Kedden késő éjszaka a helyszíni szemle igazolta a gyanút, miszerint a férfi emberölés áldozata lett – mondta el érdeklődésünkre Szenti Szabolcs, a főkapitányság sajtóreferense. A helyszíni szemle és a beszerzett adatok birtokában még az éjszaka gyanúsítottként hallgatták ki az áldozat 35 éves élettársát, aki vallomást tett.

A szóvivő arra a kérdésre, megtalálták-e a holttestet, nem válaszolt. A rendőrség az asszonyt őrizetbe vette, és emberölés bűntett megalapozott gyanújával kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Korábban írtuk

Kedden délután egy 62 éves helybeli férfi eltűnését jelentette be külföldön élő hozzátartozója a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. Elmondása szerint édesapjáról már több hete nem tud semmit, magáról életjelet nem adott. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentést követően megkezdték az ügy kivizsgálását, a kora esti órákban pedig olyan információk birtokába jutottak, hogy az eltűnt személy bűncselekmény áldozatává válhatott, ezért az eljárásba bekapcsolódott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya is.

A késő éjszakai órákban a helyszíni szemle adatai igazolták, hogy a 62 éves férfi sérelmére életellenes bűncselekményt követtek el, ezért a rendőrség emberölés bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el.

A helyszíni szemle és a beszerzett adatok birtokában a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya még az éjszaka folyamán gyanúsítottként hallgatta ki az áldozat 35 éves élettársát, majd helyszíni kihallgatásra is sor került. A rendőrség az asszonyt őrizetbe vette és emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatását.

A helyszíni szemle szerdán a Bűnügyi Szakértő és Kutató Intézet bevonásával tovább folytatódik. A nyomozás további részleteiről később ad tájékoztatást a rendőrség - tájékoztatta a delmagyar.hu-t Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. c3po 2011. június 01. 16:18
    „...."A nyomozás további részleteiről később ad tájékoztatást a rendőrség - tájékoztatta a delmagyar.hu-t Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője"

    Mikor?”
  • 25. clarification 2011. május 23. 00:19
    „Állítólag a 62 éves férfi szerb származású, valamikori berepülő pilóta, Budapestről költözött a csendes eldugott utcába fél éve egy nővel. Az utcáról csupán egy kaput látni, egy picinyke udvari lakrész amiben meghúzták magukat, valaki mégis megtalálhatta a férfit, aki amúgy revolverrel az oldalán közlekedett. mindig. A cikkben említett hölgy egy jól szituált intelligens nő, akinek természetesen hozzá illő szeretője van! Az áldozat a fiával telefonon tartotta a kapcsolatot. Hát, ennyi ami ki maradt az újságból.
    Kérdés, valójában milyen okból jöttek el Pestről, milyen kapcsolat volt igazából kettejük között, ha harmadik személy is van, és miért félt be jelenteni a nő a gyilkosságot, ha tudott róla, és hogyan ölték meg a 62 éves berepülő pilótát? persze gondolom a nyomozás érdekében ezekről semmi hír ne lesz.
    Azért annak ellenére hogy senkivel nem álltak szóba, elég sok mindent megfigyeltek a szomszédok néhány hónap alatt.”
  • 24. Xenon 2011. május 21. 21:47
    „22. queenmargareth -
    Mindenki erti a "gunyos" idezetedet, de baromira nem kapcsolodik ehhez a cikkhez! Boszmeseg!(gyunyos idezet)
    Egy embert megoltek! Mi a franc koze van ehhez a Fidesznek, meg Pinternek??”
  • 23. kiokushyn 2011. május 20. 13:01
    „Biztosan megérdemelte”
  • 22. queenmargareth 2011. május 19. 23:01
    „tudom, ezért tudom, hogy több bűncselekmény van, ezért volt a gúnyos idézet, de senki nem érti.”
  • 21. zsuzsa1 2011. május 19. 21:27
    „queenmargareth! A médiatörvény sok mindent tudat, de koránt sem annyit, mint amennyit kellene!”
  • 20. queenmargareth 2011. május 19. 18:16
    „egyszóval rend és nyugalom van az országban és ezelőtt az év előtt elhallgatták a bűncselekményeket. Csak most, hogy médiatörvény van tudunk meg mindent.”
  • 19. c3po 2011. május 19. 12:52
    „Sajnos, ezt a kisfiú soha nem tudja majd feldolgozni.....
    Azt hiszem ebben a történetben ő az igazi áldozat :(”
  • 18. dzsorzso 2011. május 19. 11:54
    „queenmargareth!

    Véleményem szerint sem lehet egy ilyen vagy kisebb volumenű bűncselekmény megvalósulását a közbiztonság jelen helyzetére fogni. Tény, hogy a mai közbiztonság nem épp fényes. De eddig sem volt az, és ezután sem lesz az, sőt...
    Nem a bűnözés erősödött a múlthoz képest hanem a média. Az hogy falakon belül történik egy életellenes bűncselekmény arról nem a rendőrség vagy jelen politikai helyzet tehet...
    A közbiztonság a közterületekre, nyilvános helyekre vonatkozik nem pedig másra ... Az hogy te meg a "Fityisznek" vagy az előző kormány kijelentéseinek hittél vagy hiszel azt meg Te tudod.... Persze csökkentek a bolti lopások.... kevesebbet vesznek észre vagy jelentenek be.... mert tudják nincs olyan föntről jövő ítélkezés ma Mo-on ami igazán megbüntetné azt aki lop csal meg hazudik...”
  • 17. DMagóg 2011. május 19. 07:26
    „6. Bandika10 2011.05.18. 18:12 !
    "Csak kíváncsiságból, valaki tudja melyik utca ez a fotó alapján?"

    A fotó alapján nem, de a cikk címében (is) benne van!”
  • 16. booo 2011. május 19. 06:02
    „Elvesztek a hozzászólások??”
  • 15. zoltanszabo 2011. május 18. 23:59
    „Ez új rendszer? A kommentek nem olvashatóak ???”
  • 14. zoltanszabo 2011. május 18. 23:44
    „Amit az előbb írtam --törölték ?????”
  • 13. zoltanszabo 2011. május 18. 23:32
    „Kíváncsi volnék az élettárs valyon fahéjszínű-e ? Meg az a ház a férfié-e? Vannak olyan csoportok /ott Vhelyen / akik kimondottan egyedül élő, rokon nélküli ,idősebb férfiakra specializálódott.”
  • 12. booo 2011. május 18. 21:45
    „Na, végre rendesen meg tudta írni a cikket a DM !”
  • 11. csendesen 2011. május 18. 20:43
    „5. Ganxta! Ott a tízes!”
  • 10. deszkás 2011. május 18. 20:23
    „És van egy állami gondozott.”
  • 9. queenmargareth 2011. május 18. 18:58
    „mellesleg előbb megöltem volna én........, mielőtt belém döfi a bökőt.
    na, akkor adhatnál egyest.”
  • 8. borkostolo 2011. május 18. 18:30
    „5. :)))”
  • 7. queenmargareth 2011. május 18. 18:26
    „mindenre ezt írom, idézet. Minden bűntettre.
    Mellesleg embertársamat ölték meg, közügy. mielőtt kiokosítanál tudom, mit foglal magába a közbiztonság.
    Pintér és a Fidesz szerint csökkentek a bolti lopások is.......stb.
    Szóval idézet egy nagy embertől.”
26 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

120 millió forint a Gregus tanüzemére

Új állatkifutók, ólak, istállók épülnének többek között abból a 120 millió forintból, amelynek jó része pályázati támogatás. Tovább olvasom