Délmagyar logó

2019. 03. 21. csütörtök - Benedek 0°C | 13°C Még több cikk.

Garázsbérlet 5–20 ezerig

A vásárhelyi tízemeletes, hatvanlakásos panelházak alatt mindössze négy garázs van. Mivel a lakók többségének van autója, ezért nagy kincs a garázs. Az árak – 1,5-2 millió forint – ezért megközelítik a szegedi belvárosi garázsokét. Ráadásul a vásárhelyi panelgarázsok jó részében nem autó áll, hanem sört mérnek, körmöt festenek, ruhát varrnak vagy biztosítást kötnek.
A vásárhelyi Oldalkosár utcában kevés a garázs, de annak is egy része üzletként funkcionál. Fotó: Tésik Attila
– Nagy szerencsém volt, hiszen ahol lakom, az Oldalkosár utca 9. szám alatti tízemeletes négy garázsából egyet sikerült elcsípnem – mondta Torma István.

A középkorú férfi öt éve bérli a garázst, havonta 8 ezer 500 forintért, ami helyi viszonylatban igen jó árnak számít. Elmondta, náluk már régóta problémát jelent a kocsik biztonságos tárolása. Nem elég, hogy a hatvan lakáshoz mindössze négy garázs tartozik, de még parkolójuk sincs. Néhányan jobb híján a garázsok előtt állnak meg, nem kis kellemetlenséget okozva a használójának.

Ráadásul a panelgarázsok egy részét nem eredeti funkciójuk szerint használják: nem autó áll bent, hanem valamilyen üzlet működik benne. Az Oldalkosár utcán végigsétálva kisboltot, kozmetikát, biztosítót és szerelőműhelyt fedeztünk fel a garázsban.

A vásárhelyi garázsokhoz ezért igen nehéz hozzájutni, illetve nem is olcsóak. Egymillió forint alatt nem lehet találni, a többség 1,2 milliótól indul. Ezek az árak majdnem megközelítik a szegedi belvárosi garázsok árait.

Vásárhelyen a külső városrészekben nincsenek társas-, csak magánházak. Ezért ott szinte nincs is a lakásoknál bérelhető garázs. Viszont a kertvárosi Pető Ferenc utcai garázssoron havonta 8 ezer a bérleti díj, garázst pedig 1,6 millió forinttól lehet venni.

A vásárhelyi paneleknél, illetve a belvárosi házaknál 10 ezer alatt alig találni kiadót. Ezért is szerencsés a cikk elején említett férfi, aki 8 ezer 500-ért bérel.

Szegeden viszont jóval nagyobb különbségek vannak a bérleti díjak között. A legolcsóbbak a különálló garázsok, ilyenek például a Göndör soriak vagy a Sárosi utcaiak. Ezekért havi 7-8 ezer forintot kérnek. A panelházaknál 10 ezer forint körüli összeget, a belvárosban pedig akár 20 ezret is kérnek a garázstulajdonosok a bérlőtől.

A Déli Apróban található garázshirdetéseket böngészve kiderül, hogy már ezen a piacon is egyre több dolog számít. Most már nem csupán az a lényeg, a város melyik részén van a garázs, milyen a megközelíthetősége, fűthető-e vagy sem. Jóval több kérhető azért a garázsért, amelyben egyedi villanyóra, vezetékes víz, szerelőakna van, illetve nincsenek benne csövek. Az utóbbi azt jelenti, hogy a fölötte lévő lakások szenny- és ivóvíz-, illetve fűtőcsövei már a garázson kívül futnak, így több hely marad a kocsi mellett, s akár egy polc is felszerelhető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befürödtek a fürdőúttal

Hiába álltak ki hajnali fél 5-kor a vásárhelyi Hódi Pál utcára Mucsiék, és még néhány család: nem… Tovább olvasom