Délmagyar logó

2019. 06. 18. kedd - Arnold, Levente 19°C | 26°C Még több cikk.

Hódmezővásárhely büszkesége a Lelkes és tehetséges família

A fővárosi származású Lelkes-család rendkívül tehetséges. Tavaly novemberben jelent meg róluk az Örökítés című kötet, mely a família 12 tagjának művészetét, munkásságát mutatja be. Harmincöt év alatt hétszer rendeztek közös családi tárlatot. Lelkes István festőművész 1961 óta Vásárhelyen él.
– Első közös családi kiállításunkat, mint valami csodabogarakét, Czeizel Endre nyitotta meg – mondta a 82 éves 1961 óta Vásárhelyen élő festőművész, Lelkes István. Famíliájában legalább négy generációra visszamenőleg több tehetséges művész található, ebből tizenkettő munkáiból állították össze a közös tárlatot – először immár 35 éve. Az ismert genetikus az öröklődő képességeket, adottságokat firtató könyvében, a Bach-családdal együtt, Lelkesékről is írt, illetve tavaly november végén jelent meg Örökítés címmel róluk egy gazdagon illusztrált, közel 200 képet tartalmazó album.

A tizenkettek között a szülők: id. Lelkes István festőművész, Lelkes Dergács Mária festőművész, az öt testvér: beszélgetőtársunk, Lelkes István festőművész, Lelkes László építész és fotográfus, Lelkes Péter formatervező, Lelkes András festőművész, Lelkes Mária belsőépítész, Péter gyerekei közül három: Varga-Lelkes Annamária reklámgrafikus, Lelkes Márk szobrászművész, Lelkes Bernadett formatervező-mérnök és fotográfus, a már elhunyt András fia, Lelkes A. Gergely festőművész, és Annamária lánya, az első unoka, Lelkes Borbála könyvtervező, képgrafikus szerepel.

– A tehetség, a művészi hajlam már korábban jelentkezett a családban. Nagyapám, István is szépen rajzolt, művelt, sok mindenhez értő ember volt, de mivel korán árvaságra jutott, dolgoznia kellett, péksegéd lett. Édesapám öccse, Lerner János – bajor származásúak vagyunk, apu magyarosított – a főváros ismert és elismert fényképészének számított, a húga, Gizella pedig textilművész lett. Míg az egyik ősünk pingálóasszony volt egy faluban – sorolta Lelkes István. Hozzátette: a legifjabb tehetségnek Lelkes Botond ígérkezik, akit elsőre felvettek a színművészetire.

– A tehetség, a hajlam, az adottság önmagában kevés, szorgalom és rengeteg munka kell, hogy kibontakozzon. Annyit rajzoltunk, hogy görcsöt kapott a kezünk és tyúkszem nőtt a fenekünkre. Apu olyan szigorú volt velünk, hogy sokan azt hitték, katonatiszt. Az is fontos volt, hogy otthon azt láttuk, szüleink festenek, alkotnak. – mesélte. A művészi pálya kemény – fűzte még hozzá Pista bácsi, aki a festésen kívül tanított, zenetörténettel foglalkozik, fotózik, volt újságíró a Vásárhely és Vidéke című lapnál, valamint állandó szpíkere az állattenyésztési napoknak.

Nehezen éltek. Egyszer édesanyja – a Rákosi-érában – azt mondta: gyerekek pontosan ma féléve ettünk utoljára húst. A krumpli volt a főeledel. – Olyan szegények voltunk, hogy ajándékot sem tudtunk venni a különböző ünnepekre. Anyu apa egyik születésnapjára megtanult egy Chopin-darabot, akkor gyakorolt, mikor nem volt otthon. Mikor eljött a nap, elé állt és azt mondta: nem tudtam semmit venni, még egy jó ünnepi ebédet sem főzni, ezt kapod születésnapodra. És elzongorázta a Chopin-művet. Édesapámat addig soha nem láttam sírni, akkor zokogott, annyira meghatódott… – emlékezett Lelkes István. Az ilyen események, ez a bensőséges szeretet is meghatározták életüket, későbbi pályájukat – jegyezte meg búcsúzóul.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meglátogatták a vásárhelyi katonákat Koszovóban

Hódmezővásárhely, Koszovó. Szloszjár Balázs ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár… Tovább olvasom