Délmagyar logó

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 19°C | 28°C Még több cikk.

Ismét vita és személyeskedés a vásárhelyi közgyűlésben

Hódmezővásárhely - A múlt pénteken kissé hosszúra nyúlt szünet miatt félbeszakadt közgyűlést csütörtökön folytatták Vásárhelyen. Különbséget alig fedezhettünk fel: kevés érdemi munka és döntés, sok személyeskedésig fajuló vita és országos politizálás jellemezte.
A csütörtöki vásárhelyi közgyűlésnek már az elején parázs vita alakult ki, az egyesített óvoda maximális csoportlétszámának felemeléséről, bővítéséről – legalább 1 óráig tartott.

Szóba került, hogy az óvodapedagógusok túlterheltek, mégis csak úgy lehetne újabb gyerekeket felvenni, ha növelnék a csoportlétszámot. Vágó János (Fidesz–KDNP) amellett kardoskodott, hogy a minőségi munka érdekében az nem emelkedhet 25 fölé, inkább újabb csoportokat kellene létrehozni. Ehhez viszont több pedagógus kellene. Azok pedig nincsenek, a tanév végére 8–10 fős hiánnyal lehet számolni – közölte Patkósné Dezső Katalin, az egyesített óvoda vezetője. Bezárult a kör. A létszámbővítést nem szavazták meg.

A gyermekek átmeneti otthonáról is dönteni kellett volna. Mivel Vásárhelyen ilyen nincs, viszont kötelező önkormányzati feladat, más városokat – Szeged, Csongrád, Szentes – kerestek meg szükség esetén a hely biztosítására. Csak az utóbbitól kaptak ajánlatot, 2,5 millió forintot kérnek 1 évre. Ezt Cseri Tamás (Fidesz–KDNP) sokallta, a tárgyalások folytatását javasolta. Márki-Zay Péter polgármester közölte: ha fideszes várostól kedvezőbb ajánlatot hoz, elfogadják.

A következő két napirend „fehér holló" volt, vita, személyeskedés nélkül döntöttek arról, hogy a Czirbus Piroska Közalapítványba a néhai polgármester, Almási István helyett Márki-Zay Péter, a Hódmezővásárhely Városáért Alapítványba Kószó Péter helyett Kis Andrea alpolgármester kerüljön. Viszont nem fogadták el a Rudnay Gyula művészeti ösztöndíj folytatásáról szóló rendeletet, mert most nem jelentkezik a költségvetésben, vagyis erre 2019-ben térnek vissza.

Közben többször előkerültek a fideszes és MSZP-s politikusok vélt korrupciós ügyei. És a felelősség kérdése is, például a helyi közbeszerzésekről szóló napirendnél. – Hazudozásaikkal megvalósítják a Göbl-tervet. Azt mondják, a város nem működik. Nem igaz. A híresztelésekkel ellentétben a közbeszerzésekre is jelentkeznek a vállalkozások, a helyiek is. Mindenkit és mindent kifizetünk, a ránk maradt adósságokat is, például a DAKK-nak, az áramszolgáltatónak, a kórháznak és a Belügyminisztériumnak – mondta Márki-Zay. – Tudjuk, önnek Isten-komplexusa van, ami akadályozza józan ítélőképességét és a felelősség vállalását – reagált Cseri.

Előtte a Járható Vásárhely Program ütemezéséről Hegedűs Zoltán, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője által kért tájékoztatás hangzott el. Kiderült: a projekt jelentősen csúszik, az idei december 31-ei befejezés helyett már 2019. szeptember 30. az új határidő. A projekt el nem indulásáért – Hegedűs módosító indítványával – a többség Márki-Zay Péter polgármestert tette felelőssé.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkészült a csatornaprojekt Vásárhelyen

Befejeződött a 2017 júliusában indult Csúcs, Béketelep, Tabán és Kincses-telep városrészek csapadék- és belvízelvezetésének fejlesztése Vásárhelyen, 34 utcát érintve. Tovább olvasom