Délmagyar logó

2018. 12. 15. szombat - Valér -1°C | 1°C Még több cikk.

Kádárt támogatja a presbitérium

Hódmezővásárhely - Kádár Péter igazgatóvá választását támogatja a Bethlen Gábor Református Gimnázium igazgatótanácsa és a presbitérium. Az érintettek ma utaznak Debrecenbe az egyházkerületi elnökségi meghallgatásra.
Újabb szakaszához érkezett a Bethlen Gábor Református Gimnázium igazgatói pályázata, miután az Ótemplom vasárnapi istentiszteletén, a pályázók távollétében kihirdették a presbitérium és az igazgatótanács eddig titokban tartott döntését. A két testület ellenszavazat nélkül a 47 esztendős Kádár Péter teológust, tanárt, a Cseresnyés-kollégium igazgatóját látná szívesen a református gimnázium élén.

Mint arról beszámoltunk, az igazgatói pályázat kiírására azért volt szükség, mert az iskolafenntartói jogokat gyakorló presbitérium az intézmény működését átvizsgáló könyvvizsgálói jelentést követően pénzügyi szabálytalanságokra hivatkozva menesztette Bálint Vilmosné korábbi igazgatót. A Bethlen vezetésével – a tanév végéig – Faragóné Szénásy Emesét, az intézmény volt tanárát bízták meg. A múlt héten a gimnázium tanári kara, majd a technikai dolgozók is meghallgatták az igazgatói pályázatra jelentkezőket: az 52 éves Markovics György András keszthelyi történelem–filozófia szakos tanárt és Kádár Pétert. Markovics pedagógiai programjában nem tervezett változást a gimnázium életében, de az egyéni fejlesztésre tenné a hangsúlyt. Kádár részletesen kidolgozott pedagógiai programmal állt a testület elé. A Bethlen dolgozói titkos szavazáson többséggel az utóbbi pályázatát támogatták.

Az igazgatóválasztás folyamata ma Debrecenben folytatódik, ahol a pályázókat, valamint a presbitériumot és az igazgatótanácsot is meghallgatja a Tiszántúli Egyházkerület elnöksége. Döntésükkel azonban, amelyet jóvá kell hagynia Bölcskei Gusztáv püspöknek, ráérnek a megbízott igazgató mandátumának augusztus 15-i lejártáig.

Olvasóink írták

  • 2. adada 2010. június 15. 08:24
    „s***nyaló”
  • 1. DMagóg 2010. június 14. 17:39
    „Akkor itt is megismétlem: Ki az a "független" könyvvizsgáló, aki a pénzügyi szabálytalanságokat megállapította?

    Továbbá: Kik a presbitérium tagjai, elnöke?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megbokrosodott a kerékpárja - a csatornában kötött ki

Megbokrosodott annak a férfinak a kerékpárja, aki végül egy csatornában kötött ki Hódmezővásárhelyen hétfő hajnalban. Tovább olvasom