Délmagyar logó

2019. 07. 23. kedd - Lenke 19°C | 30°C Még több cikk.

Kass-kiállítás nyílt az Alföldi Galériában

Hódmezővásárhelyen nyílt meg Parallel folyamatok címmel Kass János szegedi grafikusművész gyűjteményes kiállítása. A tárlat az Alföldi Galériában látható.
A minap nyílt meg a nemzetközi szinten is elismert, szegedi születésű grafikusművész, Kass János alkotásaiból, köztük szitanyomatokból, rézkarcokból, bélyegtervekből és más alkalmazott grafikai művekből álló Parallel folyamatok című gyűjteményes kiállítás a vásárhelyi Alföldi Galériában. Érdekes, színes világba érkezünk: láthatók a termekben a Psalmus Hungaricus, a Háry János, a Hamlet, Az ember tragédiája, A kékszakállú herceg vára és gyerekeknek szánt olvasókönyvek illusztrációi, valamint a zsidó ünnepekről egy szuggesztív sorozat.

A kiállítás azért is rendhagyó, mert az Alföldi Galériában többnyire festményeket és szobrokat állítanak ki. Kass a II. világháború idején a német megszállókkal szemben küzdő ellenállókat hamis iratok készítésével segítette. A világégés végén az Eötvös Kollégium feloszlatását követően társai közül többen kiadóknál helyezkedtek el, és illusztrációs megbízásokkal segítették. Az ötvenes évek, a Rákosi-korszak idején baráti köre a nyugati kultúrát képviselte, és Kass János határozott jellemét bizonyítja, nevéhez egyetlen, a szovjet rendszert dicsőítő alkotás sem kötődik. A Londonban élő József Attila-díjas író, Sárközi Mátyás még a megnyitójában Kass Jánosról, mint barátjáról szólt, őt nyájas, türelmes és jóindulatú alkotóművésznek nevezte, aki nemcsak remek ember volt, de kiváló művész és gondolkodó is. Utóbbinak köszönhető, hogy képes volt azonosulni munkája során Bartók vagy Dante humanista üzenetével is – mondta az egykori barát.
Kass-kiállítás nyílt az Alföldi Galériában. Fotó: Imre Péter - GALÉRIA
Kass sokoldalúságát, a legújabb technika, a számítógép iránti nyitottságát bizonyítja, hogy 1981-ben az akkor már világhírű, magyar származású animációs filmrendezővel, John Halasszal együtt készítette el a világ első digitális animációs filmjét, a Dilemmát, mely a Fejek című plasztikai sorozatán alapult. Ebből Vásárhelyen is látható egy születésnapra készített „verzió". A vásárhelyi tárlaton is megtekinthető a közös filmalkotás, valamint több Kass által tervezett bélyeget is megismerhet a közönség az Alföldi Galériában július 21-ig.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Van adóssága, de nem hitelekből él Márki-Zay Péter - A milliós perköltségeket a támogatók adták össze

Van adóssága, de nem hitelekből él Márki-Zay Péter - A milliós perköltségeket a támogatók adták össze
Márki-Zay Péter, Vásárhely polgármestere egy hetilap szerint úszik az adósságokban, hitelekből él,… Tovább olvasom