Délmagyar logó

2019. 01. 18. péntek - Piroska 2°C | 7°C Még több cikk.

Kevés hajléktalan él az utcán a megyében

Csongrád megyében egyetlen hajléktalan sem marad az utcán, csak aki akar. A szálláshelyeken mindenkit el tudnak helyezni - mondták lapunknak a szakemberek.
– Tulajdonképpen telt házzal üzemelünk, a 67 férőhelyből 63-65 foglalt – mondta Korsós Sándor, a vásárhelyi hajléktalanszálló vezetője. A szálló 67 férőhelyéből 42 úgynevezett éjjeli menedék, 25 átmeneti szállás, és még van majdnem 30 nappali melegedős hely.

– Az utcán nincs senki, legfeljebb az fordul elő, hogy a szállón lakók közül néha kimaradnak egy-két éjszakára, főként az italozás miatt. A rendőrséggel együtt rendszeresen átnézzük a búvóhelyeket, ha találunk valakit
– időnként megtörténik –, bevisszük a szállóra. Abban, hogy mindenki beköltözött, szerepet játszik a jogszabályi szigorítás, amely a hajléktalanoknak megtiltja a közterületen való életvitelszerű tartózkodást. Ezt jó ötletnek, helyes intézkedésnek tartom – közölte Korsós.

Hozzátette: senki sem marad az utcán férőhelyhiány miatt, megoldják elhelyezését, eddig a csúcslétszámuk 75 fő volt. Vásárhelyen még nem fagyott meg hajléktalan, és kihűlésről sem hallott a szakember. Hasonló a helyzet Makón is – tudtuk meg Tóthné Balázs Andrea intézményvezetőtől. Pedig a hagymavárosban 2-3 hajléktalan rendre a szabadban telel át, és a házirend miatt, amely tiltja az alkohol fogyasztását, nem is hajlandók beköltözni a szállóra.
A vásárhelyi hajléktalanszállón az óév végén ezúttal is ünnepi ebédeket, vacsorákat főztek a lakóknak. Ebben Hack Zoltán és barátai is szerepet vállaltak. Fotó: Szombat Mihály (Vásárhely24)
A vásárhelyi hajléktalanszállón az óév végén ezúttal is ünnepi ebédeket, vacsorákat főztek a lakóknak. Ebben Hack Zoltán és barátai is szerepet vállaltak. Fotó: Szombat Mihály (Vásárhely24)
– Pedig lenne hely számukra is, ugyanis az éjjeli menedék 22 helyéből csupán 16 foglalt, és a 30 férőhelyes nappali melegedőn is általában csak 20-at vesznek igénybe a rászorulók – mondta Tóthné. A rendőrséggel hetente körbejárnak, és a kintieknek újra és újra felajánlják a beköltözést, amit azok elutasítanak. Az emberibb körülményekért sem tudnak lemondani az italról. Az említettek évek óta az utcán „laknak" – most valószínűleg külterületen húzták meg magukat, nincsenek a belvárosban –, amit 2018. október közepétől jogszabály tilt. Ezzel szabálysértést követnek el. Aki ellen szabálysértési eljárás indul, az közmunkával, vagy ha azt nem vállalja, esetleg visszaeső, elzárással sújtható. Pénzbírság nem szabható ki, igaz, nem is lenne észszerű.

Szentesen 120 százalék körül üzemel a hajléktalanszálló éjjeli menedéke, a 26 helyet 31-en foglalják el, de telített a 30 személyes átmeneti szállás is – tudtuk meg Berki András intézményvezetőtől. Közölte: tudomása szerint jelenleg senki nem él az utcán Szentesen, de ha még akadna rászoruló, elhelyeznék, mert az egyszerűbb fekhely is jobb a szabadban élésnél a mínuszokban. A Kurca-parti városra is igaz, ami Vásárhelyre és Makóra: hajléktalan még nem fagyott meg, nem is hűlt ki.
A jogszabály

A hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabály célja az emberélet megmentése – mondta korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence. A szabálysértési törvény közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezése október 15-én lépett hatályba. Elmondta: a probléma a rendszerváltás óta, 28 éve megoldatlan az országban, és az eddigi jogszabályok nem voltak alkalmasak arra, hogy a hajléktalanságot megszüntessék. A hajléktalanokat érintő módosítás célja a gondoskodás, és egyszerre kell őket és a közrendet védeni (forrás: Jogi Fórum/MTI).

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az utolsó nyolc dolgozó is felmondott az óév utolsó munkanapján: 32 év után szűnt meg a televízió Vásárhelyen

Az utolsó nyolc dolgozó is felmondott az óév utolsó munkanapján: 32 év után szűnt meg a televízió Vásárhelyen
December 21-én készített utoljára híradót a vásárhelyi városi tévé stábja. December 28-tól pedig csak képújság látható a televízió csatornáján. A dolgozók együtt adták be a felmondásukat. Tovább olvasom