Délmagyar logó

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 20°C | 28°C Még több cikk.

Kiállás az autonómiáért

Hódmezővásárhely, Mártély - A vásárhelyi önkormányzat vendégeként a mártélyi Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontban tartotta ülését pénteken és szombaton a Kárpát-medencei Magyar Autonómia-Tanács (KMAT).
A határon túli magyar közösségeket képviselő szervezetek kiállnak az autonómia mellett, és ennek érdekében közösen lépnek föl, mert úgy hatékonyabb – mondta az ülést követő sajtótájékoztatón Tőkés László, a KMAT elnöke. A határon túli magyar közösségek jogokat követelnek – mivel az elcsatolt területeket nem kérhetik, követelhetik vissza –, és nem maradékjogokat, területi autonómiát a tömbmagyar vidékeken, kulturális és személyi elvű autonómiát az egész kárpát-medencei magyarságnak – hangsúlyozta Tőkés, idézve a konszenzussal elfogadott zárónyilatkozatot, melyben rögzítették: a közösségi önrendelkezés a „területért jogokat" alapelv értelmében illeti meg a magyarságot.

Kiállás az autonómiáért. Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely (galéria)

A zárónyilatkozatba foglalt másik alapelv, a már idézett egységes nemzeti fellépés elve, hogy a 13–15 milliónyi magyarság egységesen képviselje az érdekeket, álljon ki például a Székely Nemzeti Tanács mellett a szimbólumok használatában és autonómia törekvéseiben, így sikeresebbek lehetnek. A KMAT ezt az esztendőt – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére – az egész Kárpát-medencében az autonómia évévé nyilvánította. A zárónyilatkozaton kívül a KMAT kiadott még egy közleményt, valamint nyílt levelet intézett Benjamin Cardin amerikai szenátorhoz, az amerikai Helsinki Bizottság elnökének, aki bírálta a magyar kormány több lépését, intézkedését, például a határon túl élők állampolgárságával kapcsolatban.

A KMAT-elnök, EP-képviselő még elmondta: a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek védelméről szóló európai polgári kezdeményezés szövegtervezetét benyújtották előzetes véleményezésre az Európai Bizottság illetékes főosztályának. Ha a tervezetet jóváhagyják, elindulhat az aláírásgyűjtés, amelynek sikere esetén az Európai Parlament jogszabályt alkothat az ügyben.

Olvasóink írták

  • 3. 48as 2013. március 27. 11:24
    „Autonomia a magyarságnak a szomszédos országokban, és egységes fellépés. (amire a magyarság már nem igen képes..)
    Mivel az Unióval olyan felhôtlen jó a kapcsolatunk, egész biztos nem fogják támogatni. Ez egy olyan kérdés, ami sok kisebbségben élô EU polgárt érintene a kontinensen, de már ideje lenne pontot tenni rá, és nem csak uniós feljegyzésekbe foglalni az alap jogokat.
    MI olyan kártyavárat építünk, ahol a legfelsô lapot akarjuk legelôször elhelyezni”
  • 2. vmagdi 2013. március 25. 14:29
    „megadnam nekik, aztan bevezetnem a vizumot, meg a vamot, mig nem lesz onallo eus orszag :), mert egyetlen autonom terulet nem kepes onellatasra, sot mar a regebben gazdagabb eus orszagok pld spanyol , olasz se kepesek onellatasra, akkor nem ertem mirol van szo, mar ok szavazzak meg azt is nalunk mi legyen... csak keverik a <moderálva>, mert baromira raernek, ez a tokes foleg, jo nagy szajkarates”
  • 1. DMagóg 2013. március 25. 12:50
    „"A határon túli magyar közösségek jogokat követelnek - mivel az elcsatolt területeket nem kérhetik, követelhetik vissza -, és nem maradékjogokat, területi autonómiát a tömbmagyar vidékeken, kulturális és személyi elvű autonómiát az egész kárpát-medencei magyarságnak - hangsúlyozta Tőkés, idézve a konszenzussal elfogadott zárónyilatkozatot, melyben rögzítették: a közösségi önrendelkezés a ,,területért jogokat" alapelv értelmében illeti meg a magyarságot."
    Nos, értem is meg nem is! Bizonnyal én vagyok a hülye!
    Jogokat és nem maradékjogokat hanem területi autonómiát a tömbmagyar vidékeken. Kulturális és személyi elvű autonómiát. A ,,területért jogokat" alapelv értelmében illeti meg a magyarságot."
    Egyetértenék vele, csak érteném, hogy miben. Értem! Ezért nem értem. A lényeg, hogy Ő érti!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Faültetés Mártélyon

Idén is közel 200 fát és cserjét ültet el a Tesz Vesz Tavasz programban a „Hogy Életük Legyen" Alapítvány az Ifjúságért. Tovább olvasom