Délmagyar logó

2018. 12. 11. kedd - Árpád -1°C | 5°C Még több cikk.

Kiss Attila bíróságon szerezné vissza mandátumát - Makón és Vásárhelyen is a zacskós pénzt firtatják

Makó, Hódmezővásárhely - Akár Márki-Zay Péter polgármesteri kampányát is finanszírozhatták a Jobbik zacskós pénzeiből - közölte Cseri Tamás önkormányzati képviselő. Makón Czirbus Gábor városi Fidesz-elnök szintén a zacskós pénzekkel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót.
– Felmerül a gyanú, hogy a Jobbik úgynevezett zacskós pénzeiből februárban Vásárhelyre, Márki-Zay Péter polgármesteri kampányának támogatására is érkezett – jelentette be sajtótájékoztatón Cseri Tamás vásárhelyi önkormányzati képviselő. Az ügyről a Magyar Idők írt először: egy feloszlott jobbikos alapszervezet volt vezetője szerint Simicska Lajos úgy adott pénzt a pártnak, hogy az összeget nejlonzacskóban kapták meg a tagok, majd magánszemélyként a pártnak adományozták.

Cseri Tamás közölte: a pénzeket állítólagosan kezelő Szabó Gábor pártigazgató a február 25-i kampány finisében járt Vásárhelyen, ezért merül fel a gyanú, hogy ide is került a zacskós pénzből. Cseri kijelentette: Márki-Zaynak ezek után nincs erkölcsi alapja, hogy korrupcióról beszéljen.

– Nem szólítom fel a polgármestert, hogy valljon színt, úgyis letagadja az egészet. Inkább arra buzdítok mindenkit, gondolja végig, mennyire valószínű, hogy pont az ellenzék számára fontos februári választás finanszírozására ne került volna Vásárhelyre pénz? – fogalmazott a képviselő.

– Márki-Zay Péter a Jobbik által is támogatott független jelölt volt, természetes, hogy eljött Vásárhelyre Szabó Gábor pártigazgató – reagált Dombi-Kiss László, a Jobbik helyi elnöke. – Zacskós pénzekről szó sincs, az egész nevetséges – közölte.

– Nem igaz az állítás. Többször elmondtam: pártoktól nem kaptam, és nem is fogadtam volna el pénzt, magánszemélyek támogattak – szögezte le Márki-Zay Péter.

– Félő, hogy a zacskós kampánypénzekből Makóra is került, és lehet, hogy a Makói Csípős nevű hírportál is ebből működött – ezt már Czirbus Gábor makói Fidesz-elnök mondta. Ez szerinte azért elképzelhető, mert a portált üzemeltető, Kiss Attila makói Jobbik-elnök által vezetett Sándor Móricz Egyesületnek sem a tavalyi, sem a tavalyelőtti gazdasági beszámolója nem érhető el a Civil Információs Portálon, illetve az Országos Bírósági Hivatal oldalán. Czirbus az elszámolások nyilvánosságra hozatalára szólította fel Kisst, illetve arra, hogy fizesse vissza a jogsértő helyzet kezdete óta felvett, 5 milliósra becsülhető tiszteletdíjat.

Matricaragasztással tiltakozott a Jobbik

Igazságtalanul járt el a megyei közgyűlés Kiss Attila és Dudás Zoltán összeférhetetlenségi ügyének vizsgálatakor – ez a Jobbik megyei szervezetének véleménye a hétfőn született határozatról. A megye aznap megvonta Kiss Attila képviselői megbízatását, arra hivatkozva, hogy a makói politikus olyan civil szervezetnek az elnöke, amely internetes médiumot tart fönn. Dudás Zoltánnal kapcsolatban még állásfoglalást kért az önkormányzat.

A Jobbik korábbi frakcióvezetője, Szabó Zoltán Ferenc a megyei önkormányzat szegedi székháza előtt azt mondta, az illetékes hatóságtól Kiss ügyében is állásfoglalást kellett volna kérni előbb. Bejelentette, Kiss bírósághoz fordul az igazáért, ebben a párt jogászai támogatni fogják.

„Ez egy bolsevik típusú döntés volt, a diktatúrára jellemző, hogy egyik párt a másiktól mandátumot vesz el" – értékelte az ügyet Tóth Péter, a párt megyei elnöke, és egy ötágú csillag formájú, narancssárga, Fidesz feliratú matricát ragasztott a Csongrád Megyei Önkormányzat névtáblájára a Belvedere-palotán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szikáncsiak is panaszkodtak az ivóvízre

A szikáncsiak is panaszkodtak az ivóvízre
Részönkormányzati üléssel egybekötött lakossági fórumot tartottak szerda este Hódmezővásárhely-Szikáncson. A program elején részt vett Márki-Zay Péter polgármester is, aki onnan a Csúcsi Olvasókörbe sietett, egy másik fórumra. Tovább olvasom