Délmagyar logó

2018. 12. 14. péntek - Szilárda -3°C | 3°C Még több cikk.

Közgyűlés Vásárhelyen: kevés döntés, rengeteg személyeskedés

A vásárhelyi közgyűlést - mint már annyiszor - pénteken is a rengeteg személyeskedésig fajuló vita és a kevés érdemi munka jellemezte.
– Milyen érzés volt megfogni Simicska zacskóját? – fogalmazott kissé félreérthetően Benkő Zsolt (Fidesz–KDNP) a jobbikos Molnár Lászlónét kérdezve pártja úgynevezett zacskós pénzeiről, amelyekből szerinte Vásárhelyre is kerülhetett. A válasz nem késett: – És amikor Simicska az önök szekerét tolta, hogyan fogták meg a zacskóját? A kis közjáték inkább vidám volt, pedig a humor már régóta elkerüli a vásárhelyi közgyűléseket.

Érdemi munka is zajlott: a 6 önkormányzati cég üzleti tervéből nem fogadták el a Hód-Fürdő Kft. és a HMSZ Zrt. benyújtott anyagát, utóbbiban Márki-Zay Péter polgármester és az ellenzék a Fidesz–KDNP-vel együtt szavazott.

A testület jóváhagyta a közfoglalkoztatási beszámolót és a jövő évi tervet, amely szerint 2019-ben 125 embernek biztosítanak munkát két nagy projektben, az erdőtelepítésben és Vásárhely tisztán tartásában, a parkok, zöld felületek gondozásában. Döntött arról is a grémium, hogy a 101 négyzetméter feletti lakóingatlanok után a jövőben is kell építményadót fizetni.

Már az is biztos, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség grundpálya-építési programjához csatlakozik a város, a 12×24 méteres, ovifociban használható küzdőtérhez megszavazták a 10 százalékos önrészt, mintegy 9 millió forintot. Ez a 2019-es költségvetést terheli. Jövőre is megkapja a Rudnay Gyula művészeti ösztöndíjat egy tehetséges, 35 év alatti művész. Az ösztöndíj havi 100 ezer forintot jelent egy éven át, ebből 6 hónapot a város, a másik felét a művészeti akadémia állja.
 

A városházi dolgozók márciustól május végéig terjedő szakmaiatlan és méltánytalan, polgármesterhez kötött elbocsátásáról, elküldéséről szóló eseti bizottsági beszámoló, amelyet Kovács László elnök ismertetett, nagy vitát generált Márki-Zay Péter és a Fidesz-frakció között. Előbbi kijelentette: a bizottsággal ellentétben mindenre van bizonyítéka, például hangfelvételek és átiratok formájában. A bizottság egyébként a távozottak többségét meghallgatta, 22 személyt közülük személyesen is. Ők beszéltek arról, hogy megfélemlítve érezték magukat, például a hangfelvételek miatt.


A politikai adok-kapokban egyik fél sem kímélte a másikat, személyeskedtek, a leggyakrabban használt szó a hazugság volt. Elhangzott: a távozott 33 ember zöme áthelyezését kérte, illetve közös megegyezéssel váltak meg egymástól a felek.

– Érdekes, hogy a jogi és a közgazdasági iroda szinte egyszerre, napok alatt szűnt meg. De nem ez a legfontosabb: mindenkit arra kérek, viselkedjünk ember módjára! A vásárhelyieknek már elegük van ebből a stílusból – mondta az MSZP-s Nagy Ernő.
 

Rendkívüli ülés kedden: a legfontosabb a költségvetés módosítása
A közgyűlés szünetében sajtótájékoztatót tartott Hegedűs Zoltán, a Fidesz–KDNP képviselőcsoportjának vezetője. Összegezve az addigiakat, elmondta: még mindig nem kaptak választ arra, Kis Andrea alpolgármesternek milyen szerepe volt a Zuschlag-ügyben, nem olvashatták vallomását. A legfontosabbnak a költségvetés módosítását nevezte (800 millió forintot érint), amelyet tegnap nem tárgyaltak. Közölte: keddig benyújtják javaslataikat, és szerdán, rendkívüli ülésen már dönthetnek is a korrekcióról.


(leadképünk illusztráció, forrás: promenad.hu)
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csomag a gyerekeknek, virgács a felnőtteknek - ismert embereket kérdeztünk

Mikulás alkalmából megkérdeztünk ismert embereket: kinek, vagy milyen szervezetnek adna jelképesen mikuláscsomagot, illetve virgácsot idei teljesítménye, produkciója alapján. Tovább olvasom