Délmagyar logó

2019. 07. 23. kedd - Lenke 19°C | 30°C Még több cikk.

Mártélyon a rengeteg szúnyog mellett a rongálások is gondot okoznak

Hasonló kérdések kerültek elő a mártélyi üdülőterületi fórumon, mint tavaly: sok a szúnyog, és vannak veszélyes fák. Az is kiderült, nem mindenki örül annak, hogy egyirányúsítottak több utcát.
A szúnyoggyérítéssel kapcsolatos kérdésekről esett szó a lakossági fórum elején. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere elmondta, az állami szúnyogirtás mellett az önkormányzat szárazföldi meleg ködös gyérítést is rendelt. Ez is megtörtént, 42 kilométert szórt be a szerződött vállalkozó a mártélyi üdülőterületen, Mártélyon és Hódmezővásárhelyen.
 

– Általában a közterület-felügyelőink is jelen vannak a gyérítéseken, de az üdülőterületen nem voltak. Olyan panasz jutott el hozzánk, hogy itt gyorsabban ment végig az autó, mint kellett volna

– mondta a polgármester, hozzátéve, reklamálnak a vállalkozónál, és kérni fogják, hogy tegyenek még egy kört az üdülőterületen.

Kiemelte, a legutóbbi közgyűlésen a kiürült városüzemeltetési büdzsébe 112 millió forintot töltött a testület. Így lesz forrás újabb szúnyoggyérítésekre is.

– A másik üdülőterületi probléma, hogy hétvégente ismeretlenek törnek-zúznak a sétány mentén. Mozgósítottuk a rendőrséget és a polgárőrséget, önkormányzatunk pedig 100 ezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőknek – közölte.
Az eső, a meleg és az áradás is hozzájárult, hogy nagyon sok a szúnyog, nem csak Mártélyon. Fotó: Kovács Erika
Az eső, a meleg és az áradás is hozzájárult, hogy nagyon sok a szúnyog, nem csak Mártélyon. Fotó: Kovács Erika
Márki-Zay Péter polgármester beszélt arról is, hogy a tavalyi fórumon az üdülőtulajdonosok többsége megszavazta, hogy újból egyirányú legyen a forgalom a Bodnár Bertalan központ előtt kezdődő területen. Két hónap alatt sikerült is ezt megvalósítani. Elhangzott, hogy a vásárhelyi és a mártélyi önkormányzat, a vízügy és a nemzeti park megállapodott a hínár és az alga meghatározott mértékű lehalászásáról.

A fórumon kiderült, nem minden üdülőtulajdonos örül az egyirányúsításnak, igaz, erről tavaly egyszerű többséggel szavaztak, kézfelnyújtással. Egy tulajdonos elmondta, ezzel a változtatással jelentősebb járműforgalmat tereltek a parti sétányra, ami balesetveszélyes. A férfi szerint inkább a padkát kellett volna megcsinálni, hogy ne sárba menjenek le az autók, amikor kitérnek egymás útjából. Egy másik hozzászóló viszont megköszönte a módosítást, mert szerinte így biztonságosabb.

Kiderült, a kétirányú forgalmat csak úgy lehet visszaállítani, ha ezt a lakosok nyolcvan százaléka kezdeményezi.
Egy nyaralótulajdonos arra panaszkodott, hogy amíg ingatlanadót fizettek, addig a gyermekeik ingyen használhatták a kalandparkot. Most, hogy helyi adót nem szednek tőlük, a kalandparkba belépőt kellene váltaniuk. Jó megoldásnak tartaná, ha az érintett családok méltányos áron válthatnának idénybérletet.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A holokauszt vásárhelyi áldozataira emlékeztek

A holokauszt vásárhelyi áldozataira emlékeztek
Soha nem szabad megalkudni a zsarnoksággal - hangsúlyozta Erdélyi Miklós, a Hódmezővásárhelyi Zsidó… Tovább olvasom