Délmagyar logó

2019. 07. 16. kedd - Valter 13°C | 25°C Még több cikk.

Megtalálták Lenint és Malinovszkijt is

Hódmezővásárhely - Eredményesnek bizonyult az Emlékpont utcanévtábla-vadászata – több rendszerváltás előtti alumínium- és kerámiatábla is előkerült. Kiderült: Vásárhelyen két utcát és egy teret is elneveztek Leninről.
A rendszerváltás után átkeresztelt utcák névtábláit gyűjti február óta az Emlékpont Múzeum. A táblavadászat máris eredményesnek bizonyult: a gyűjteménybe került többek között az egykori Munkásőr (ma Mester), a Malinovszkij (később Nagy Imre, ma Kaszap), a Lenin (ma Andrássy), és a Tanácsköztársaság (ma Szabadság) teret jelölő tábla. A közgyűjteményt különlegességek is gyarapítják, hiszen az 1970-es évektől a korábbi alumínium utcanévtáblák egy részét kerámiából vagy bronzból készülttel váltották fel, hogy a történelmi alakoknak a korábbinál méltóbb emléket állítsanak. Előkerült Ságvári Endre egykori kommunista újságíró, jogász utcajelző (ma Mária Valéria utca) bronz portréja, és a szocializmus alaptörvényének dicsőségét hirdető, paragrafust és kalászt ábrázoló Alkotmány (ma Szent Antal) utca kerámiatáblája.

Vincze Gábor és Elek András történész Malinovszkijjal és Leninnel az eredeti utcasarkon. Fotó: Schmidt Andrea
Vincze Gábor és Elek András történész Malinovszkijjal és Leninnel az eredeti utcasarkon.
Fotó: Schmidt Andrea

Vincze Gábor és Elek András történésztől megtudtuk: egykoron Vásárhelyen két utcát és egy teret is elneveztek Leninről. Először a mai Hódi Pál utca viselte az ideológus nevét, ugyanis a belvároson átívelő főutat akkor még Sztálin útnak nevezték. Miután azonban Hruscsov leleplezte Sztálin bűneit a XX. kongresszuson, át kellett ezt keresztelni. Csakhogy két városi utca mégsem viselhette Lenin nevét, így a Kossuth tértől a nagyposta mellett húzódó rövidebbet a nem sokkal később meggyilkolt kongói elnökről, Lumumbáról nevezte el a városi tanács. A Felszabadulás (ma Lázár) utca kerámia tábláját azonban még keresik.
Az összegyűjtött utcanévtáblák színesítik majd az Emlékpont hamarosan megnyíló A változás évei 1988–90: Egy rendszer bukása, egy rendszer születése című tárlatát.

Olvasóink írták

  • 12. totya66 2010. április 23. 10:03
    „Sőt az Andrássy utca elején a drogéria mögött a mai napig fent van a névtábla miszerint az a lépcsőház a Lenin utca x szám.”
  • 11. airwaves 2010. április 20. 16:08
    „Döbbenet!”
  • 10. Léni 2010. április 20. 13:53
    „Pótcselekvés!”
  • 9. Írástudatlan-Tdi. 2010. április 19. 20:42
    „Jó tudni hogy ennyi ráérő ember van az önkórmányzat alkalmazásában. Inkább munkahelyeket kellene felkutatniuk nem pedig a múltrendszer ismert egységeit reklámozniuk. Igaz az is lehet hogy azért mutogatják ilyen nagy előszeretettel ezeket a táblákat mert visszasírják azokat az időket. Végül is megvólt azoknak az időknek az előnyei is. Mérlegelés kérdése az egész.”
  • 8. Filctoll 2010. április 19. 16:23
    „Nem lenne az egyszerűbb megoldás ha az átkeresztelt utcaneveket megőriznék?
    Még biztos lesz sok átkeresztelés mert ez divat nagyon.”
  • 7. ellenálló 2010. április 19. 15:22
    „Micsoda hír! Ez igen!”
  • 6. zolcsi44 2010. április 19. 14:48
    „Valaki nagyokos -ingyenélő- ebből kiváloan megél és jo hasznot huzzzzzz. Mindig felmelegeti a szart.
    Igy nyal és ebből él, de vigan ám.”
  • 5. yuhvan 2010. április 19. 14:24
    „Nem volt az olyan régen, hogy ne emlékeznénk rá szerintem! Én laktam a Malinovszkij, sőt a Dimitrovon is. Ja és még nem vagyok 30 éves. A táblákat meg államilag cserélték ill önkormányzatilag így tényleg nem volt nehéz megtalálni, mint ahogy a szobrokat sem, mivel azok nem mennek el a szoborkertből.”
  • 4. Én2 2010. április 19. 11:12
    „Szerintem nem is kellett keresni ezeket a táblákat valamikor levették és az önkorinál volt. csak érdekesebb úgy adni elő, hogy bevitték. Miért is érdekesek ezek, hiszen minden városba, faluba ezek a nevek voltak.
    Nagy munka, szép munka! nincs mással foglalkozni.”
  • 3. aranka2 2010. április 18. 22:02
    „Kutassatok csak, fiúk! A helyi szoborparkban voltak un. művészi utcanévtáblák. Lenin karikatúráját felültették az emlékpont falára, Iván bekerült a kiállításba, a 19-es emlékművet újabban minősíthetetlenül rossz háttér előtt már mutogatják. És az utcanévtáblák? Meg kellene lenniük! (Semmi ellenségesség nincs bennem, fontos, és hasznos ez a történészi munka, de mint mindennek, ennek is vannak anomáliái, ellentmondásai)”
  • 2. JB007 2010. április 18. 20:41
    „Ezek a táblák honnan kerültek elő? Gyanítom az önkoritól, magánszemély ha egykoron ellopta, most miért adná vissza? Vagy ha igen, akkor remélem hivatalból feljelentik az akkori "táblatolvajokat". Vagy én pl. most eltehetem emlékbe a Lázár u. tábláját?”
  • 1. mj52, 2010. április 17. 15:49
    „Mindenütt voltak ilyen nevű utcák országszerte, na és, ez hir? . Vagy csak kampányidőszakban ? Részvétem a szellemi szinvonalért.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pósa-szobor-avató Vásárhelyen

Pósa Lajosról, a hazai gyermekirodalom klasszikusáról, az első magyar gyermekújság szerkesztőjéről nevezték el pénteken a Németh László Városi Könyvtár gyermekkönyvtárát. Tovább olvasom