Délmagyar logó

2018. 12. 16. vasárnap - Etelka, Aletta -4°C | 1°C Még több cikk.

Olajos Péternek idegen az MDF új arca

Hódmezővásárhely - Olajos Péter, az Európai Parlament MDF-es képviselője nem kér pártja új, balliberális irányvonalából. Vásárhelyi látogatásán elmondta: nem sértettségből akarja elhagyni pártját. Egyelőre nem tudja, fog-e politizálni a jövőben.
Nyolcezer kilométerre Magyarországtól, egy repülőtéren értesült Olajos Péter európai parlamenti képviselő arról: pártja, az MDF Bokros Lajost, a korábbi pénzügyminisztert szeretné indítani az európai parlamenti választásokon. Minderről tegnap Vásárhelyi látogatásán beszélt Olajos, akit Kószó Péter alpolgármester fogadott a városházán.

Olajos elmondta: sokkolta, hogy újságíróktól kellett értesülnie a párt elképzeléseiről. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem sértettségből akarja elhagyni pártját. Az MDF rendszerváltó párt, az antalli örökségtől vezérelve, a jobbközépen politizált. Most új, balliberális irányvonalat célzott meg, erre az útra pedig nem akarja elkísérni a pártot Olajos. Hozzátette: lehet, hogy a Fórum bejut az Európai Parlamentbe, és 2010-ben az országgyűlésbe is, de az már egy másik MDF lesz. Olajos elgondolkodtatónak tartja, hogy a döntés hatására emblematikus politikusok távoznak a pártból, mint Kószó Péter is, aki az MDF alapítója volt.

Olajos Péter és Kószó Péter is az antalli örökséghez tartja magát. Fotó: Tésik Attila
Olajos Péter és Kószó Péter is az antalli örökséghez tartja magát.
Fotó: Tésik Attila

Jövőbeni terveivel kapcsolatban elmondta: három hónapig még képviselő, de egyelőre nem tudja, hogy utána mi lesz, fog-e politizálni. Ami viszont biztos: továbbra is környezetvédelemmel szeretne foglalkozni.

Olajos Péter a városházán tett látogatása után a környezetvédelem aktuális kérdéseiről, a megújuló energiaforrásokról tartott előadást a vásárhelyi könyvtárban.

Olvasóink írták

  • 3. félnótás 2009. március 16. 11:12
    „Építik a jövőt (a magukét), temetik a múltat (a felejtés homályába)
    Cél: a húsosfazék valamilyen módon.
    Meg fogják találni a hozzávezető utat!”
  • 2. csavok 2009. március 14. 17:38
    „Valahogy nem látszik ezen a két derék úron az a végtelen szomorúság, amely gyötri őket pártjuk "eltévelyedése" miatt. Én inkább két megtelt politikust vélek felfedezni, akiknek már nem mondhatnak újat és vidáman elröhörésznek a jól megérdemelt jövőjükön. Még hogy nem tudja politizál-e tovább . Nevetséges, pénz és még több pénz mi módon dölhetne a zsebbe kevesebb munkával (esetleg a bodzázás vagy a vasazás jöhetne még számításba, de az a cigányék szabadalma) !!”
  • 1. aranka2 2009. március 14. 17:37
    „Ha az MDF új iránya Olajos úrnak balliberális, talán inkább menjen még valamilyen iskolába, tanulni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1989 mint elvesztett remény

Szeged - Nekem elvesztett reményt jelent 1989, mert nem történt igazi rendszerváltozás –… Tovább olvasom