Délmagyar logó

2019. 06. 19. szerda - Gyárfás 19°C | 28°C Még több cikk.

Percek alatt teltek meg a konténerek

Percek alatt teltek meg a konténerek
Ismét óriási siker lett a Szeretem Vásárhelyt Egyesület és a szegedi Multigrade Kft. közös akciója, az elektronikai hulladékok gyűjtése. Ezúttal szervezettebben, az autókat sorba állítva, szelektálva zajlott a leadás.
Elektronikai hulladékgyűjtést 2018 októberében rendezett először a Szeretem Vásárhelyt Egyesület. A lebonyolításban a szegedi Multigrade Környezetvédelmi Kft. segített – anno közel 50 tonna e-szemét gyűlt össze – két hete Szegeden 25 tonna volt a „termés". A tavalyi lakossági rohamból okulva idén már jobban megszervezte a kft. a gyűjtést.
 

– Négy konténerrel, egy nyerges vontatóval, egy 7,5 tonnás teherautóval és két 3,5 tonnás kisbusszal, valamint nyolc rakodóval és három koordinátorral érkeztünk – közölte Márta-Kránicz Csilla, a Multigrade hulladékkezelési referense. Szükség is volt az alapos felkészülésre: közel 2 óra alatt 150 vásárhelyi szabadult meg e-hulladékától.

A jelentős mennyiségre is gondoltak: telephelyükön további egy kamion és két konténer várt „bevetésre" – árulta el a referens. Elmondta, 13 óráig 300-an adták le e-szemetüket, három konténer megtelt, egy félig volt, a kamion kétharmadig, ezért a telephelyről berendelték a tartalékot. Főleg régi tévéből, elektromos tűzhelyből és hűtőből érkezett sok a gyűjtésre.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közös művészeti örökségünk nyomában

Hódmezővásárhely Református Újtemplomi Egyházközség Közös művészeti örökségünk nyomában címmel szerdán 13 órától tart projektindítót az Emlékpontban. Tovább olvasom