Délmagyar logó

2018. 12. 14. péntek - Szilárda -3°C | 3°C Még több cikk.

Színház a kakaósdobozban

Hódmezővásárhely - Ki gondolta volna, amikor a 70-es, 80-as években a Wrangler farmer, a Caesar konyak és a Bazooka rágó mellé dobozos Prah kakaót vett a szabadkai piacon, hogy az utóbbi lesz a legmaradandóbb?
Mármint a kakaó doboza, amely immár – hatalmas méretben – a színháztörténet részévé vált. Mert ez történt az amúgy horvát gyártmányú kakaósdobozzal, amelyet óriásméretben Spiró György Prah című vígjátékának díszleteként építettek fel hétfő délelőtt a vásárhelyi Mozaik Kamaraterem színpadán a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház magyarországi turnéjának részeként.

Az Albert Alpár díszlet- és jelmeztervező által megálmodott színpadkép központi eleme a hatalmas Prah kakaósdoboz, amelyben a főszereplő Férfi (Dukász Péter) és Nő (Szász Enikő) egész hagymaszagú, lepukkant szoba-konyhás lakása elfér. A darab központi cselekménye egyébként egy 600 millió forintot érő öttalálatos, amelyet félve a tolvajoktól a házaspár a kakaósdobozba rejt. A poénokban meglehetősen dús vígjáték a gazdagság közelébe kerülő kisemberek történetéből azt az örökbecsű mondanivaló hozza ki, miszerint a pénz nem boldogít. De hát ezt egyébként is tudjuk.

Készül a dobozos lakás. A szerző felvétele
Készül a dobozos lakás.
A szerző felvétele

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már holnap kezdhetnék az építést Mindszenten

A 4,5 milliárd forintos mindszenti szennyvíztisztító és szennyvízcsatorna-hálózat munkálatai akár holnap startolhatnának. Tovább olvasom