Délmagyar logó

2018. 12. 15. szombat - Valér -1°C | 1°C Még több cikk.

Több baleset történt már a vásárhelyi Liszt-iskola téglaburkolatos udvarán

Több baleset történt az elmúlt időben a vásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola téglaburkolatos udvarán. A legutóbb: egy kisfiúnak a szája és a fogai sérültek meg, mentő szállította el. A tanintézmény keresi a megoldást.
Nincsenek biztonságban a vásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola diákjai a suli udvarán – állítja annak a anonim levélnek az első mondata, amelyet olvasónk, egy érintett szülő juttatott el szerkesztőségünkbe. A súlyos állítást azzal indokolja, hogy rövid időn belül több baleset történt a téglaburkolatú udvaron. Először egy alsó tagozatos fiú a kulcscsontját törte, majd egy kislány karja törött el, míg október 19-én egy kisfiút szállított kórházba a mentő, mert a szája és fogai komolyabban sérültek meg.
A kiálló téglákban könnyen megbotlanak a futkározó gyerekek. Fotók: Imre Péter

Azzal folytatta: – Felmerül a kérdés, hogy a véletlenen kívül szerepet játszik-e az udvar burkolatának állapota, amely téglából kirakott egyenetlen felület, számos kiálló, akadályt jelentő darabbal. Vajon elegendő, hogy a nevelők óvatos közlekedésre figyelmeztetik a nebulókat, vagy elháríthatatlan veszély marad az udvar jelenlegi állapota? – tette fel a kérdést a szülő az illetékeseknek címezve. Azt szeretné, ha minél előbb rendbe tennék az említett területet a további sérülések elkerülése végett.
 

Ellátogattunk a Liszt-iskolába. Az odavezető Vöröskereszt utca járdája a suliudvarhoz hasonlóan téglaborítású, és mint a „helyszíni szemle" után kiderült: sokkal egyenetlenebb, balesetveszélyesebb annál.


Az igazgatónő, Forrainé Kószó Györgyi ismerte a problémát, és azzal kezdte: a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola épülete műemlék jellegű, minden felújítás körültekintést és megfelelő előkészítést igényel. Az udvar is őrzi a műemlék jelleget, vásárhelyi, sok helyen úgynevezett monogramos téglával kirakott. A tanintézmény 2013-ban teljesen megújult, az udvar állapotmegőrzése is megtörtént.
 

– Minden tanévet baleset- megelőzési oktatással indítunk, és kiemelten felhívjuk mind a gyerekek, mind kollégáim figyelmét a veszélyforrásokra. Egyébként a nyári karbantartás keretében idén is rendeztük az udvart – mondta Forrainé Kószó Györgyi. Azzal folytatta: valóban történnek balesetek, olykor az udvaron, mint október 19-én. A gyerekek szeretik a szabadban töltött időt, játszanak, futkároznak, és néha megesik a baj.

– Ezzel együtt nagyon fontosnak tartom, hogy a balesetek megelőzésére hangsúlyt fektessünk. A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ, mint intézményünk fenntartója és működtetője minden támogatást megad, hogy a közeljövőben minél kevesebb ilyen jellegű eset forrása legyen az iskola udvara. A mostani problémát is jeleztem, és arra törekszünk, hogy minél hamarabb jó megoldást találjunk – tette hozzá az igazgatónő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mégse bontanak panelt Vásárhelyen?

Mégse bontanak panelt Vásárhelyen?
Most másik mintáról, minőségi otthonteremtési programról beszélnek. Tovább olvasom