Délmagyar logó

2019. 02. 20. szerda - Aladár, Álmos 1°C | 12°C Még több cikk.

Tökéletesen megfelelt a kor elvárásainak a Nemzet színésze - Ma lenne 100 éves Bessenyei Ferenc

Tökéletesen megfelelt a kor elvárásainak a Nemzet színésze - Ma lenne 100 éves Bessenyei Ferenc
Bessenyei Ferenc egy olyan kor színészóriásai közé tartozik, amelyben egészen mást jelentett a világot jelentő deszkákon állni, mint ma. Amit ő mondott, annak súlya volt. 15 éve nincs már köztünk, fénye mégsem alszik ki. Ma lenne százéves.
 Megemlékezések a megyében

Február 10-én, vasárnap Hódmezővásárhelyen 15.30-kor emléktáblát helyeznek el Bessenyei Ferenc szülőházának falán, a Fűzfa utca 6. alatt. 17 órakor a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban átadják a 2019. évi Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Az idei díjazottak egyéni kategóriában, megosztva, Huszti Péter és Piros Ildikó; csoportos kategóriában pedig a hódmezővásárhelyi Bessenyei Színkör. A díjátadást gála követi a Bessenyei-centenárium jegyében, az elmúlt 10 év díjazottainak a fellépésével.
Ősbölény – talán ez az egyik legtöbbet említett kifejezés, amellyel a 15 éve elhunyt színészóriást, a kétszeres Kossuth-díjas Bessenyei Ferencet, a Nemzet Színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját jellemezni szokták. Letaglózó színpadi ereje, mélyről jövő tehetsége, hajlíthatatlan jelleme, férfias kiállása és tiszta szíve már életében a legnagyobbak közé emelte. Bátran állíthatjuk, hogy a 20. századi magyar színjátszás egyik legnagyobb alkotója volt. Páratlan tehetség, akit nemcsak megértett, de híven követett is a kor közönsége.

 „Időskorban nehéz elviselni a fényt, amelyet fiatalon gyújtottunk. Mára kihullott a kezemből az összes szépség, az öröm, csak az emlékek maradtak" – nyilatkozta egy interjúban 85 éves korában, nem sokkal halála előtt. Mára sajnos nekünk sem maradt belőle más, mint számtalan gyönyörű emlék, és a fény, amely még mindig nem aludt ki. Bessenyei Ferenc holnap lenne 100 éves.

Király Leventét nagyon szerette

– Fantasztikus színész volt, csodálatos tehetség, aki hatalmas szívvel és intelligenciával formálta meg a legnagyobb férfi hősöket – kezdi az emlékezést Király Levente (képünkön), a Nemzet Színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. Elmeséli, főiskolásként több alkalommal is állhatott egy színpadon a színészóriással. – Nagyon sokat lehetett tőle tanulni. Képtelen volt arra, hogy idézőjelben játsszon, mindig teljes odaadással állt színpadra, csak csodálni lehetett, amit alkotott. Hatalmas egyéniség volt, döbbenetes erejű alakításokkal az életpályája során – emeli ki, és egy közös történetükkel folytatja. – Másodéves főiskolásként a Nemzeti Színházban töltöttük a gyakorlati időnket. Több darabban is szerepelhettem, amelyben Bessenyei Ferenc játszott. Az egyik ilyen a Rembrandt volt, amelyben ő a címszereplőt formálta meg, nekem pedig egy pár mondatos jelenetem volt vele. Nagy tisztelettel beszéltem hozzá, de egyszer elhatároztam magam, és változtattam kicsit a szerepemen. Rembrandtként ő tartozott nekünk, az én feladatom pedig az volt, hogy behajtsam rajta a pénzt. A megszokott hangnem helyett lekicsinylő módon kezdtem vele beszélni, mire ő elkapta a nyakamat, és a közönségnek háttal, cinkosan megkérdezte: „Mit csinálsz, öcsi?". Végül is humorral reagált a dologra, a többi kolléga is vette a lapot, adták alám a lovat, és a következő előadásokon nem hagyták, hogy elkapjon, ötletes szövegekkel védtek, meg-megnevettetve ezt a nagy színészt. Több darabban játszottunk még együtt, és nagyon megszeretett engem. Akkoriban még az volt a szokás, hogy először minden végzett színésznek vidékre kellett szerződnie, és ő rettenetesen örült neki, hogy én Szegedre jövök. Még meg is ölelt, hiszen közel állt a szívéhez ez a vidék, Hódmezővásárhelyen született.
Bessenyei Ferenc színházi fotói előtt, 1951 óta szerepelt filmekben is. Jelentősebb szerepei: Bánk bán (Katona József), Galilei (Németh László), Othello (Shakespeare), Kossuth (Illyés: Fáklyaláng), Tevje (Bock: Hegedűs a háztetőn). Fotó: MTI/Ujvári Sándor

 A romantika óta vártuk

Gajdó Tamás színháztörténész szerint Bessenyei Ferenc azt a színésztípust testesítette meg, akire a romantika óta vágyott a közönség, és akit ráadásul még a színházi vezetés és a hatalom is kedvelt. – Erős, klasszikus férfialak volt, kiváló orgánummal, aki ráadásul magáénak érezte a társadalom problémáit. Ha kiállt a színpadra, bárkit meg tudott győzni, ugyanakkor nem alkudott meg, sem mással, sem önmagával – mutat rá a szakember, utalva a színész tartására, amelyet élete végén sem veszített el. Nem véletlenül lett a Nemzeti Színház vezető színésze, tudjuk meg. Tökéletesen illett rá a kor színészideáljának képe, ráadásul a klasszikus alakításai mellett a kortárs darabokban is kiemelkedőt alkotott, de könnyedebbnek tartott szerepekkel is meg tudta nyerni a közönséget. – A maga részéről minden szerepet komolyan vett, és nemcsak azzal törődött, hogy igényesen formálja meg a karaktereket, hanem azzal is, hogy a közönség szeresse. Még abból a háború előtti színházi kultúrából érkezett, amelyben ez utóbbi lényeges volt – világít rá a színháztörténész, és elmondja, egészen más volt a színészkultusz, mint ma. Együtt járt vele a politikai és társadalmi szerepvállalás, s ez egyáltalán nem állt távol Bessenyei Ferenctől.

Pályafutása jól példázza, hogy akadt olyan korszak a 20. században is, amikor a színészekre nemcsak a színpadon, de a közéletben is figyeltek. – Példamutató és páratlan jelenség volt, aki meg tudta adni a színészet presztízsét. Ha valamit mondott, figyeltek rá. Alkotótársa volt az íróknak, és bizonyos szempontból a közönségnek is. Az ő élete annak bizonyossága, hogy a színész nem reprodukáló művész, hanem önálló egyéniség, aki hatással bír a korszak történéseire. Úgy lett központi alakja a közéletnek és a művészetnek egyszerre, hogy nem kellett sutba vágnia az elveit, sosem alkudott meg, sem mással, sem önmagával. Életútja kiválóan reprezentálja a 20. századi művészsorsot – fejezi be a szakértő.
 
Megnyílt a fényképésznek
Fotó: minap.hu/Mocsári László
Fotó: minap.hu/Mocsári László
„Esztári" Szécsi Zoltán nemzetfényképész 18 éve készített különleges portréfotókat Bessenyei Ferencről. Sinkovits Imre halála után úgy érezte, nem késlekedhet tovább, és felkereste a művészt rendhagyó ötletével. – Egy idős fényképész barátomtól ajándékba kapott, ma már 110 éves, harmonikás fényképezőgéppel szerettem volna lefotózni gyerekkorom ikonját, Bessenyei Ferencet. Álmomban sem gondoltam, milyen gyönyörű, életre szóló élmény lesz a találkozás – mondja, és hozzáteszi, ő abban hisz, hogy véletlen és szerencse nem létezik, csodák azonban igen. Az pedig, ha valakit egy ekkora színészóriás ölel a keblére, valódi csoda. A miskolci Színészmúzeum akkori igazgatója segített neki felvenni a kapcsolatot a művésszel, de Szécsi Zoltán hamarosan rájött, hogy egy másik nagyszerű színésznek is születésnapja van, akivel Bessenyei Ferenc ráadásul 1942-ben egy társulatban játszott a Miskolci Nemzeti Színházban.

– Komlós Juci és Bessenyei Ferenc ugyanabban az évben, ugyanazon a napon született, és régóta jó barátságot ápoltak. Juci néni is holnap lenne százéves. A lényéből áradó kedvesség és derű sokat segített abban, hogy Feri bácsi megnyíljon a fényképezőgépem előtt – meséli Szécsi Zoltán, aki elsőre tartózkodónak, bizalmatlannak látta a színészóriást. Feri bácsi először pózolt, morgós volt, és csak akkor értettem meg, hogy miért, amikor kiszakadt belőle a kérdés: engem meg ki küldött hozzá? – avat be a történtekbe a fényképész. – Megdöbbentem a gondolatán, hogy valamilyen érdektől vezérelve lennék ott, hiszen nem küldött senki, tényleg róla szerettem volna portrét készíteni – folytatja, és elmondja, a művészből hamarosan kibukott a magyarázat is. Mindenféle újságírók hívogatták akkoriban, hogy mondjon egy sztorit Sinkovits Imréről. Mindegy volt nekik, hogy milyet, csak lehessen rajta csámcsogni. Ez rettenetesen fájt neki, lehangolta a sok rossz tapasztalat. „Mondd meg drágám, milyen világban élünk?" – kérdezte tőlem, majd megfeddte a fiatal színészeket is, akik szerinte eladják a lelküket – mondja Szécsi Zoltán, és kiemeli, Bessenyei élete végéig tartotta magát az elveihez. Azzal ugyan nehezen tudott bármit is kezdeni, ha rajongók ugrottak a nyakába, de megmaradt annak a szilárd gerincű, allűrök nélküli embernek, aki mindig is volt. Ha nem hívták játszani, hát nem ment, de megalkudni nem tudott. – A fényképezés végén magához ölelt, folyni kezdtek a könnyei, és azt mondta: „Te ugyanolyan bolond vagy, mint én. Egymillióból egy van ilyen" – mondja elérzékenyülten a fényképész, és azzal fejezi be, ma is beleborzong ebbe az érzésbe, ha eszébe jutnak ezek a pillanatok.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Agrárminisztérium: több mint 1300 milliárd forintról született eddig döntés a Vidékfejlesztési Programban

Több mint 1300 milliárd forintról született eddig döntés a Vidékfejlesztési Programban, ami 176 ezer kérelem támogatását jelenti. Tovább olvasom