Délmagyar logó

2019. 06. 16. vasárnap - Jusztin 20°C | 33°C Még több cikk.

Vásárhelyre kerülhet a mártélyi felső tagozat

Mártély - Szeptembertől a vásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában kezdhetik meg a tanévet a mártélyi felső tagozatos gyerekek. Az átszervezési javaslat már a miniszter előtt van. A hónap végére lezárulhat az évek óta tartó huzavona.
A mártélyi iskola átszervezése már régóta téma a településen. Mivel folyamatosan csökken a gyerekszám, egyre valószínűbb, hogy megszüntetik a felső tagozatot, ami így átkerül egy másik intézménybe. Lapunk két éve is foglalkozott a felsősök sorsával. Megírtuk, a szülők aláírást gyűjtöttek, hogy a faluban tartsák a felsősöket, amit sikerült elérni, de akkor még több diákja volt az intézménynek, mint most.

– Jelenleg 60 gyerek jár a mártélyi iskolába – mondta el a Délmagyarország megkeresésére Tóthné Kecskeméti Katalin. A vásárhelyi tankerület vezetője hozzátette, a 32 felsős közül 22 helyi fiatal, míg tízen vásárhelyiek és mindszentiek. Az alsósok 28-an vannak. Tóthné a tanulói létszám csökkenésével magyarázza az átalakítást, de kijelentette: a törvényi előírásoknak megfelelően járnak el.

Egyelőre nyitva az iskola kapuja - de jövőre már csak az alsósok számára. A szerző felvétele
Egyelőre nyitva az iskola kapuja - de jövőre már csak az alsósok számára. A szerző felvétele

– Az átszervezési javaslatot felterjesztettük a miniszternek. Balog Zoltán döntése a hónap végére megszületik – fogalmazott Tóthné. Amennyiben az átszervezést elfogadják, a mártélyi iskola a Varga Tamás Általános Iskola tagintézményeként működik tovább, és a felső tagozatosok a 2015/16-os tanévet már a vásárhelyi épületben kezdik, míg az alsósok maradnak a faluban.

A településen az ősszel megválasztott Borsos József polgármester a márciusi testületi ülésen úgy nyilatkozott, cél az alsó tagozat további fenntartása, valamint hogy minél több gyereket írassanak be a mártélyi iskolába. Amennyiben átkerül a felső Vásárhelyre, négy tanterem megüresedik az épületben. A polgármester a költséghatékony működés érdekében azt javasolta, hogy ha valóban megszűnik a felső tagozat, az épület átalakításával a megüresedő helyiségekbe kerüljenek az óvodások. Szerettük volna erről a polgármestert is megkérdezni, de hetek óta hiába próbáltuk elérni, megkeresésünkre nem válaszolt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy napig fél áron fagyizik az ország

Csongrád megyéből 17 cukrászda, fagylaltozó csatlakozott eddig a magyar kézműves fagylalt napja kezdeményezéshez Tovább olvasom