Gomolyfelhős idővel indul a hét

Hozzászólások

Százmilliókat játszhat át a parkolási cégnek Niedermüller
Úgy tűnik, hogy a parkolásbiznisz továbbra is a baloldali pártok pártkasszájának legjelentősebb forrása.
Bottasé a pole pozíció
Bottas mellől csapattársa, a címvédő és hatszoros világbajnok, Lewis Hamilton startolhat majd.
Helyenként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés
Ezekből néhány helyen zápor, zivatar is kialakulhat.
Az óriáspandák védelme miatt eltűntek a ragadozók az egyes területekről
Az óriáspandák fajmegőrzésére tett erőfeszítések nem segítik a területükön élő más állatok védelmét – derítették ki kínai kutatók.
Tábla miatt áll a bál Klárafalván
Hálózat segíti a balkáni világzene tehetségeinek bekapcsolását az európai vérkeringésbe
A MOST elnevezésű misszióhoz zenekarok, fesztiválok, menedzserek és kreatív városi projektek egyaránt kapcsolódnak.