Internet Marketing

2009.06.12. 21:07

Hétvégi válságvége

Itt a hétvége –bár számomra nemigen van hétvége- semmi kedvem az online marketinggel foglalkozni. Viszont ma láttam ezt azt, ami némiképpen felvillanyozott és talán a gazdasághoz is van némi köze, bár itt most nem valamiféle tudományos megközelítésről van szó. Az biztos hogy ma különösen eluralkodott rajtam a közléskényszer úgyhogy már csak ezért is elmondom mai tapasztalataimat, aminek hallatán a némiképp elszontyolodott barátom a hangos hahotába kezdett, persze ehhez az előadásmódhoz most hiányzik a verbális kommunikáció eszköztára. De sebaj, a tanulságok a fontosak.

Hosszú idő után ma ismét úgy éreztem, hogy még vagy nem értük el a gazdasági mélypontot, vagy már túl vagyunk rajta, szóval van még remény és a világvége egy fejezettel későbbre halasztódik. Persze csak közvetett jelekből jutottam erre a megállapításra, tehát nem tekinthető autentikus gazdasági diagnózisnak, vagy előrejelzésnek.

Ma bevásárló körútra indultam, mintegy feszültség levezetés gyanánt. A legnagyobb meglepetésemre neves elektronikai áruházunk előterében hatalmas sor kígyózott. Mint kiderült harminc hónapos kamatmentes hitelt ígértek. Talán még sincs mindenki eladósodva? Vagy ennyire optimista a magyar? Nem létszükségleti cikkekről van ugyanis szó, a szórakoztató elektronika, de talán a háztartási gépek sem tartoznak ebbe a kategóriába. Mindenestre én is elégedetten távoztam, mert találtam egy kitűnő ezerötszáz forintos egeret. Ezután a múlt évezredből átörökített, nullára amortizált edzőcipőmet kellett újra cserélni, amiről csak jókat mondhatok, mert az utóbbi öt esztendő, havi 20-30 km futásait is idáig tolerálta. Vagy csak nekem tűnik ez ilyen hősies teljesítménynek? No mindegy, az egyik bevásárló központ parkolójába kanyarodván két dolog szúrt szemet, egyrészt hogy rengeteg az autó, másrészt egy tábla arra figyelmeztetett hogy az egész parkolóban jobb kéz szabály van érvényben. Nem mindenkinek szúrt ez utóbbi szemet, hisz egy autós a bevásárlás izgalmában nem adta meg márka és típus társának az elsőbbséget és összekoccantak. Két teljesen azonos típus, csak a színek különböztek. Biztos ez is hozzájárult a békés hangvételű betétlapcseréhez. A bevásárló központ szintén nem kongott az ürességtől, hál istennek. Itt értesültem arról is, hogy az eurót 270-ért veszik, úgy tűnik a forint is túlélte. Ennek örömére vettem is egy szuper olcsó, kifutó futócipő modellt. Visszaérve az irodába, rekord számú, 3 db ajánlatkérés vár az e-mailek között. Ha így haladunk én is beállok a sorba és veszek harminc hónapos hitelre egy létszükségleti plazma tévét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!