109

Nem kerek születésnap, de mégis tekintélyes évforduló: idén 109 éves a Délmagyarország. Ezzel a korral nem mellesleg a megyei napilapok között Magyarországon a legidősebb. Hogy ezt megélte, mindenképp ok az ünneplésre, a visszatekintésre. Ha fellapozzuk a régi, ötven-száz éves Délmagyart, azok olykor meglepően frissnek tűnnek. Kiderül belőlük, hogy akkori kollégáink is felfigyeltek a nem mindennapi bűnügyekre, hogy már abban az időben is téma volt a közlekedés megannyi nehézsége, és az akkortájt élt embereknek is megvoltak az ügyes-bajos gondjaik, amelyeket – ha végképp kilátástalannak érezték helyzetüket – újságíróhoz fordulva nyilvánosság elé tártak abban reménykedve, hogy előbb-utóbb valamiféle megoldást találnak rájuk az illetékesek. Ugye, ismerős? 

Lesz-e Délmagyarország 109 év múlva is? Korábban bátran vágtam volna rá, hogy valamilyen formában biztosan, ma már, amikor valóságos információs forradalom zajlik, és a média óriási, ráadásul napról napra gyorsuló átalakuláson megy keresztül, egy kicsit bizonytalanabb vagyok. Lesz-e egy évszázad múltán nyomtatott, vagy egyáltalán bármilyen sajtó, vagy átveszi a helyét valamilyen más kommunikációs forma? Nem tudni, abban viszont hiszek, hogy a szellemiség, amit képviseltünk annak idején, s ma is – hogy az olvasóért vagyunk, tájékoztatjuk, szórakoztatjuk, igyekszünk gondjaiban mellé állni, segíteni –, meg fog maradni. És ha így lesz, változzék bármi is, igazából mégiscsak lesz Délmagyarország.