Afgán rokonaink

Újabban többször forgatom a világatlaszt. Leginkább Afganisztán földjét vizslatom. Addig is eljutottam már álmaimban, hogy megkérdeztem az afgán nagykövetet, avagy konzult, nem lehetünk mi unokatestvérek? Ha igazándiból is összehozna vele a szerencse, valóságban is megkérdezném. Azt se tudom, persze, van-e egyáltalán ilyen szintű diplomáciai kapcsolatunk velük.

Unokatestvérem szokott fölhívni mostanában Szombathelyről. Közös nagyszüleinkkel egy födél alatt élte végig gyerekkorát, tele van nagyapánk igaz meséivel. Przemy¶lben esett fogságba, az utolsó iszonyatok is elő-előjöttek benne, és az is, hogy majdnem évtizedig volt orosz hadifogoly. Jól mehetett a sora, mert szépeket mondott akkor is, amikor a második világháború végén közeledett a front hozzánk. Nem kell félnünk, az oroszok jó emberek! Meglátta az első katonájukat, elé is állt, és ékes oroszsággal szólította. Kapott is akkora pofont, hogy a kis tömzsi ember háromszor is megfordult saját tengelye körül. Ettől aztán nagyon elhalt minden lelkesedés benne.

Tényként maradt meg azonban unokatestvéremben, és most már bennem is, hogy Afganisztánban is járt. Messzibbre talán nem is vihették volna. És hadifogoly létére autóval furikázott. Haza se akart jönni, amikor már jöhetett volna.

Ezen akadtam fönn mindjárt. Itthon már családja, két gyerekkel. Apánk volt az idősebb, keresztapánk a fiatalabb. És helyre szép teremtmény a felesége is, a Juliska nagymama. Ha mégis szívesen maradt volna, csak egy magyarázata lehet: ott is akadhatott valakije. És az évtized alatt ott is születhetett akár több gyereke is. Nyíltan vagy dugeszban, azt se lehet tudni. Mondjuk, a gyapotmalom tulajdonosának a lányától. És azok leszármazottjai?

Elfelejtettem mondani, nagyapánk molnár volt. Legalább hat szakmát művelt mesteri fokon. Kapós lett a gyapotmalomban is. Több is volt a tulajdonosnak, ő lett a fölügyelőjük. Jól kivehette a gyapotból is a vámot a gazda, ha autóra is tellett neki. Autó, akkor? A tevekaravánok országában? Egy hadifogolynak? Azért adták alá, hogy mindegyikbe eljuthasson. Hazai ésszel gondolva másnak is kellett ott lennie. Ma sem tudom, milyen is volt a gyapotmalom, de igyekszem megtudni. Lehet, hogy víz hajtotta azt is? Aranyat ért a virtigli molnár, és nagyapám az volt. Az én nagyapám! Összesen tíz unoka nagyapja. Bocsánat: több is lehet, ha az esetleges kintieket is ide vesszük. Ezért kérdezném a nagykövetet, vagy a konzult.

Történt állítólag, hogy meghalt a malmos gazda. Mindhárom szalóki hadifogoly ott volt a temetésén. Meg is kérték őket, énekeljenek valami szép magyar gyászéneket. A három embert három felekezet keresztelte meg, de ilyen kérés elől nem lehetett kitérni. Összesúgtak, odaálltak a koporsó mellé, és nagy áhítattal rákezdték: Sudár magas, hej de sudár magas a nyárfa teteje. / Halvány sárga, de halvány sárga annak a levele … A pastu nyelvűek úgyse értik.

Elöntötte a gyásznépet a gyönyörűség. Főleg amikor az a csinos barna kislány is szóba jött, aki rég elhagyott. Az lágyította el az ő szívüket is, és olyan beleérzéssel énekelték, de olyannal! Attól kezdve hivatalosak lettek minden temetésre. Azt a szép magyar dalt, azt kérték.

Amikor végre hazatért, még elugrott három évre Amerikába is. Kicsike vízimalmot vett pénzecskéjén itthon. Annak a zúgójába estem én bele gyerekkoromban, és nagyapánk mentett ki belőle. Később éppen egykori fogolytársának a marháit őriztem. Tartotta a száját, egy kumma szó nem sok, annyit se hallottam tőle a kinti évekről. Ha haza nem jöttek volna afgáni földről, ki húzott volna ki? Vagy akkor malmunk se lett volna?