Topon lenni

Nekem annyi! Mondhatják a mindent számon tartók, hogy január 23. a legmélyebb depresszió napja – én ebben is késésben vagyok, csak most jött el az egyéni depresszióm ideje. Azt álmodtam az éjjel: nemhogy topon nem vagyok, de semmiféle listán sem szerepelek. Mielőtt kétségbeesett önvédelemből kitaláltam volna – álmomban –, hogy a semmiféle listán sem szereplők toplistájára kerülhessek, verejtékben fürödve fölriadtam és rettentő éberen kezdtem végigpörgetni a lehetséges rangsorokban a lehetséges helyezéseimet. A végeredmény annyira siralmas, hogy nem is dicsekszem vele tovább, legyen elég annyi: kezdek besokallni a toplistáktól.

Sokáig azt hittem, csak így év elején rohamozzák meg a legkülönfélébb szervezetek és intézmények a topjaikkal a médiumokat és rajtuk keresztül a közvéleményt, de be kell látnom: az év minden szakára, hónapjára, sőt hetére jutnak különb s különb sorrendek, amelyekből aztán még különb következtetésekre ragadtatják magukat a készítők, a közvetítők, a szereplők, napokig ellátva egymást beszédtémával. Gumicsont – mint a pelyva.

Egy versenyre épülő társadalomban, győzködöm magam, ez normális. Mondjuk azért a sorrend-megállapító ősszakma, a statisztika művelői alighanem fölszisszennek, amikor azt látják, hogy véletlenszerűen összeverődött emberek szavaznak erről arról, és egyszer csak előáll, teszem, a kórházak toplistája. Kiválasztódik a legjobb étterem, a bűnözésmentes település, a legnépszerűbb város, a legtudósabb egyetem, a legnézettebb tévésorozat, a legveszélyesebb (halál)út, a legtisztább nyilvános vécé, a leggazdagabb ember, a Nagy Könyv, a legvidámabb barakk... És mindennek az ellenkezője persze. És míg fürdik a dicsőségben az egyik, kókad a másik a szégyen súlya alatt.
Vagy nem, mert már megtanulta „kezelni" a dolgot, tudja melyik rangsor ér valamit valóban és melyikre nem érdemes figyelmet pazarolni, vagyis van toplistája a toplistákról...

A legújabbik vip-listán („a száz legfontosabb magyar") például olyan szegedi személyiségek szerepelnek, akik ezen kívül még sokféle toplistára is esélyesek, mert élvonalbeli tudósok és sportolók. Vagyis a fontos emberek legújabb fölsorolása számunkra igazán megnyugtató. Jóleső.

Csak az az egy feneség, hogy minél több sorrendet böngészünk végig, annál többől hiányzunk – magunknak. És nem vagyunk egyedül. Nekünk annyi?