Sárgaláz

„Ha nem akarjátok, hogy életetek végig haragudjak rátok, akkor nem adjátok el a nyaralót." Mint a szegedi Sárga üdülőtelep dolgaiban igazán jártas ismerősömtől tudom, egy unoka fejezte így ki ragaszkodását az – ezek szerint immár harmadik generációnak is örömet, kikapcsolódást kínáló – építményhez. Nem ő az egyetlen, aki beleszerelmesedett a Sárgába. Vélhetően nagyon sokan élnek közöttük, akiket elbódít a Sárgaláz, s olyanok is, akik a csongrádi Körös-torok üdülőtelepére esküsznek.

Vészharangot nem kell hát kongatni, ha szóba kerülnek a Tisza nyaranta pörköltillatban fürdőző ékességei. Csupán azt kell észrevennünk – látván a nem kevés, sorsára hagyott, lepusztult épületet –, hogy kezd megöregedni egy generáció, amelyik már nem tud annyit áldozni a Tisza-parti ingatlan csinosításra, mint régebben. Az izmok megfáradtak, a nyugdíj sem oly sok, hogy gyakran fussa belőle nyaraló tatarozásra.

És persze kezd felnőni egy olyan csapat, amelyben már korántsem akkora a vágy a Tisza-parti viháncolásra, mint elődeikben. Ők inkább last minute utakra áldoznak határoktól elköszönt Európánkban, az Adriára, a görög szigetekre inkább kíváncsiak, mint a szomszédos nyaraló kertjére.

Ha mindezek mellett még megemlítjük az elmúlt években túl gyakran megduzzadó, ártereket elöntő folyó rosszalkodásait is, már közelebb jutottuk a válaszhoz, miért elhanyagoltabbak ezek a Tisza-parti körzetek most, mint egy-két évtizeddel ezelőtt.

Egyébként efféle panaszok nem csupán Csongrád megyében fogalmazódnak meg. Rokonságomban van olyan, aki a valaha szinte státusszimbólumként is mutogatható lakitelek-tőserdei nyaralójától szeretne megszabadulni, csak éppen évek óta nem talál rá vevőt. De felhozhatjuk példának a Balatont is, amelynek partján minden harmadik épületről lekerült a „Zimmer frei!" tábla, hogy helyére kiszögezzék: „Ez a ház eladó!". Alámerülhetünk mi, középkorúak a nosztalgiában, emlékezhetünk akár még bepárásodott szemmel is a „Kis kert (kis nyaraló) nagy öröm" világra, ettől még a Föld nem áll meg forgásában. A régi szokások helyébe újak lépnek, s ezt tudomásul kell vennünk.

Az elhanyagoltságot persze nem. Joggal elvárhatjuk, hogy a nyaralókat gondozzák tulajdonosaik, mert az üdülőkörzet éppen úgy része egy városnak, mint mondjuk a központja, vagy a kertvárosa. Ehhez persze kínálhatna több segítséget a város, de nincs az a közpénz, ami pótolhatná a gazda gondosságát.

Ami meg a Tiszát illeti: reménykedjünk, minden évben csak nem érez olthatatlan vágyat a pusztításhoz szeretett folyónk. Igazán felfoghatná ugyanis: a Sárgán főtt pörkölt illata akkor is hungaricum, ha lassan már jobban értünk a pizzaszósz kikeveréséhez, mint a marhalábszár feldarabolásához.