Az adalék: vízkőoldó

A tök kopasz ember összes hajaszála visszatérne a fejére, és az égnek állna, ha meghallaná, hogy vízkőoldóval itatják. Nem arról akarunk most szólni, amely a boltok háztartási vegyszereket kínáló polcairól emelhető le, mert az sósavat tartalmaz, és aki eleve savtúltengésben szenved, úgyse inná meg. Van enyhébb változata is. Hogy miben enyhébb, és miben ártalmasabb, majd kiderül.

Emlékszünk még rá? Egykor, nem is olyan régen, a gépkocsik hűtővizébe keverhető fagyálló folyadékkal dúsították a csapnivaló borokat. Valamivel később a szélvédők tisztítására szánt löttyből keverték a szeszt. És a műtrágyán hizlalt, pancsolt borokra nem emlékszünk? Szesztestvérek ki nem mondott törvénye: mindegy, hogy mi, csak ártson! Lehet egy ártalommal több?

Akár egészséges népmozgalomnak is fölfoghatnánk azt a divatot, hogy manapság szinte ki se lép az utcára a fiatal nemzedék úgy, hogy valami italos flakon ne lenne a kezében. Legtöbbször színes – és cukros – lötty van benne, és csak nagyon ritkán ásványvíz. Kutyasétáltatás vagy édes randevú az úti cél, mindegy. Két csók között egy korty mindig jól jön. A sima kóla, netán a szesszel bélelt is szóba jön természetesen. Az utóbbi leginkább a bandázó társaságok kedvelt kísérője.

Sokan elmondták már, hogy a cukrozott ital a dundivá válás legavatottabb szorgalmazója, és a túlsúlyosság mellett korai cukorbaj előidézője is lehet. Két egyetemi nagy emberünkkel (Bodosi Mihállyal és Galbács Zoltánnal) beszélgetve forogta ki a szó az egyébként szintén százszor hallott, és nagyon veszélyes közitalt, a kólát. Ügyészségi vádiratba is beillene.

Egyikük azt mondja, operált már olyan fiatalt, akinek a koponyája úgy elpuhult, be lehetett nyomni, mint a labdát. Agyi katasztrófák tartoznak orvoslási föladatai közé, azért látta, ahol csontkeménynek kellene lennie valaminek, az puha. Mert kioldotta belőle az anyagot a kólaital. Nem mertük továbbgondolni. A korunk szinte népbetegségévé előlépett csontritkulásban nem játszik szerepet ugyanez az élvezeti cikk?
Ő mondta azt is, ha a vízköves vécékagylót este valaki belocsolja kólával, reggeli lehúzással eltűnik a vízkő. Háziasszonyoknak ajánlott, természetesen külsőleg.

A másik tudós koponya vegyészetben érdekelt, és munkaköri föladatként is vizsgálja élelmiszereinket. Szemléletes példát hoz elő ő is. Ha az iskolai tanulmányait kezdő gyermek kihulló tejfogát egy pohár kólába teszi bele, igen hamar eltűnik a tejfog, csak a hártyája marad. Bizonyító kísérletükben azért támaszkodnak a tejfogakra, mert az egyébként is kihullik, de a maradó fogsor is károsodik. Legyen elég igazoló ereje a kólázást követő fogkefés fogmosásnak. Egykettőre elfogy a zománca.
Mosolyogni veszélyes!

Ő is említi a direkt vízkőoldást, példáját a kőművesszakmából kölcsönzi. Ha a mindenféle malterral és rászáradt meszezéssel összemaszatolt kőpadlót kólával öntik nyakon, könnyen föltörülhető az egész. Mosolygósan szép lesz tőle a padlat.

Ami tehát árt a fognak, használ az előszobának. Tessék megkapaszkodni: rozsdamaróként is jó a kóla.

Tudom jól, az erős dohányost se ingatja meg a cigarettásdobozra írt intelem, mégis megfordult a fejemben, nem kellene-e minden, ártalmunkra dolgozó, veszedelmes üdítő flakonjára rányomtatni: Káros az egészségre!? Furcsán adná ki magát, az biztos, de ha naponta csak egy ember fogadná meg a sok millióból, az is haszon lenne.

Tartok azonban attól is, Ábel törvénye is hat. Tamási Áron írja híres könyvecskéjében, ha álmában eltalál puskájával egy hargitai kanördögöt, azonnal kettő lesz belőle. Nem fogynak, szaporodnak inkább. Ábel testvérei vagyunk, a rengetegen kívül is.

A szegény labdafejű gyerekeket, fogatlan testvéreiket, görbülő lábú fölnőttjeinket legalább sajnáljuk egy kicsikét!

Akár nagyon is szabad.