2008.09.11. 23:52
Az ingázás dicsérete
"A Szeged és Vásárhely között naponta kétszer mozgók életéből jó 60 percet vesz el az ingázás. Ezt lehet rettenetesnek mondani, ha szorzunk és osztunk, és havi húsz órának, évi 10 napnak láttatjuk."
Kétlaki élet. Gyüttmöntség. Pénzkidobás. Időpazarlás. Csak néhány csúfság azok közül, amelyekkel naponta szembesül az ingázó. A pendlizőben „engesztelhetetlen harcban áll a macska hűsége a helyhez és a kutya hűsége a társhoz" – írja Ferdinandy György Az ingázás dicséretében.
A „hazalátogató idegenbeszakadt életmódját" kényszeríti magára az is, aki naponta utazgat az otthonos településről a munkahelyet adó városba, faluba. Aztán meg vissza. Az örök utazó a lakóhelyén szinte csak alszik, a dolgozós helyen meg csak gyüttmönt. A se ide, se oda tartozás okozta bizonytalansággal szemben az bizonyos, hogy a bérlet és/vagy üzemanyag ára növekszik. Így az ingázás miatti pluszkiadás is egyre több, és maga alá gyömöszölheti az örömöt. Mert örömök forrása is lehet az ingázás. Belső döntés kérdése.
Mert öröm lehet már önmagában az, hogy van hova ingázni. Jó, hogy van otthon és munka, még ha távolságukat sokperces utazással kell is áthidalni. Jó, hogy része vagyunk a történelemnek, a fejlődésnek, mert az ingázásnak is van történelme. Az internetes lexikonban olvasom, hogy a dédszüleink és az ő elődeik idején a hangyaszorgalmúak legfeljebb egy órányi gyalogútra laktak a munkahelyüktől. Ellenben a múlt századi iparosodással együtt járt az utazási kényszer, és megszületett az ingázás fogalma. Ez eredetileg a hét két adott napjára szóló, ezért csökkentett árú vonatjegyet vásárlókat jelentette. Aztán a kifejezés önálló életre kelt. Egyik fajtája, a „szélsőséges ingázás", mikor a dolgozó oda és vissza legalább 90 percet utazik – mint 100 amerikai közül 3. Ott az idő (is) pénz.
A Szeged és Vásárhely között naponta kétszer mozgók életéből jó 60 percet vesz el az ingázás. Ezt lehet rettenetesnek mondani, ha szorzunk és osztunk, és havi húsz órának, évi 10 napnak láttatjuk. De kész nyereségként is elkönyvelhetjük, ha azt számítjuk: ennyi időt magunkkal lehetünk, befelé fordulhatunk, vagy éppen kifelé nézve csodálkozunk rá a világra. Kívülálló idegenként észrevehetünk fontos részleteket a célnál és a rajtnál, de a közbeeső úton is. Mondjuk – mint egyik jeles újságíró-kollégám – érzékeljük a balatoni hangulatot a vásárhelyi úton.