Mesehősök

Mesekönyv nélkül ma már nem jön hozzánk a Télapó, Jézuska, nem múlik el születés- és névnap sem. Néha pedig „csak úgy" is megveszünk egy-egy darabot, mert mesélni, mesét hallgatni jó. Manapság persze sokan vannak, akik nem kérdőjelezik ezt meg. Sőt: az internetes blogok kommentjeiben bezzeganyának nevezett szülőtípus egyenesen azzal példálózik, hogy nincs tévéje, vagy ha van, nem kapcsolja be – gyermeke szivacsként működő agyát nem mérgezi a „gonosz dobozból áradó szennyel". Ehelyett inkább olvas a kicsinek, persze csakis olyasmit, ami az életkorának megfelelő, az agresszió csírájától is mentes, és kizárólag olyan képekkel illusztrált, amelyek fejlesztik a gyerek fantáziáját.

Mindez – amellett, hogy csak ideig-óráig tartható – gondos utánajárást, alapos felkészülést igényel, és még ilyenkor is becsúszhat egy-egy meglepetés. Bartos Erika méltán népszerű Bogyó és Babóca-sorozatának karácsonyi részében például egymást ajándékozzák meg a szereplők
– innentől kezdve mindenki, akihez Jézuska jár szenteste, jó időre mélyen elrejti ezt a könyvet. A legnépszerűbbek közt pedig ma is ott vannak az örök klasszikusok. Csakhogy az előbb felsorolt szempontrendszer alapján legalább 12-es korhatárkarika kellene a Piroska és a farkasra, a Jancsi és Juliskára, a Hófehérkére, Babszem Jankóról nem is beszélve.

A megoldás nyilván ebben a témában is valahol félúton található. Meg kell válogatni, mit olvasunk a gyerekeknek, de azt is el kell fogadni, hogy a 21. században élünk, 21. századi mesehősökkel. Akik néha „Vótam én mán itt, Cimbi" stílusban szólalnak meg, mégis szeretnivalók, bájosak, és ami a legfontosabb: a gyerekek szorongás nélkül, őszinte örömmel nézik, és hallgatják őket.