2011 éve

Van valami rendkívüli a húsvéti időszakban. A legnagyobb dramaturgiai bravúrját hajtja végre a természet, ahogy dísztelen téli koporsójából előbújva, esküvői pompába öltözve megcseppenti rügyeit. Ugyanennek a tavasz nevű rítusnak létezik a maga világi és szakrális megfelelője is, frivol tarkaságokkal és földön túli mélységekkel. Ezernyi hagyomány, vallásos és pogány szokás, hiedelem és hitvilág fonódik egymásba buján, mint a liánok. Ebben kúszik felfelé a keresztény húsvét is a maga lelki, emberi és isteni varázslataival, a keresztre feszített Jézussal, a feltámadással, a megváltással.

Már az ünnep nevével is játszik a hagyomány, hiszen míg az angolok és németek húsvétja (Easter, Ostern) egyaránt a tavasz keleti úrnője, Ostara istennő nevéből származik (akinek ünnepe szintén a tavaszi napéjegyenlőség idején volt), a magyar elnevezés jóval profánabb, az ünnepet megelőző hosszú böjt végét jelentő földi lakomára, a „hús vételére" utal. Amit az egész család együtt fogyaszt el, mert úgy tartják, erősíti összetartozásukat.

A húsvéti tojás ősidők óta a termékenység, újjászületés szimbóluma, piros színének a régi korokban védőerőt tulajdonítottak, vallásos megközelítésben Krisztus vérének színét hordozza. A locsolás is ősi tisztító, gyógyító, termékenységvarázsló rítusokban gyökerezik – ma sem gondolunk másra, mint a lányok szépségére, a sokasodásra, a szaporodásra. (Ebbe segít be a húsvéti nyuszi is.) A keresztény hagyományban a víz élővé válik, a lélek tisztulását jelenti – keresztelnek, áldanak, temetnek vele az egyházi közösségekben. A bárány szimbolikája már direktben visz közelebb bennünket a húsvét lényegéhez, hiszen míg az ószövetségi zsidóknál egyéves hibátlan bárányt áldoztak ilyenkor, hogy elkerüljék az Úr haragját, Jézus, keresztre feszítésével, maga lett a húsvéti bárány, aki „megáldoztatott érettünk". És még utána is. Harmadnapra legyőzte a halált – Et resurrexit tertia die.

Ahelyett, hogy most elkezdenénk Jézus emberi és isteni mivoltát latolgatni, maradjunk annál a ténynél, hogy személye immáron 2011 éve foglalkoztatja az emberiséget, s százmilliók próbálják ma is hozzá viszonyítani, igazítani életüket – több-kevesebb sikerrel.

Amikor legutóbb Nagy Bandótól azt kérdeztem, kinek a társaságában fogyasztana el legszívesebben egy csésze kávét, elsőként Jézust említette. Gyurkovics Tibor is úgy beszélt Jézusról, mint akinek haja van, füle, kitárt karja, izomkötegei. Nevet, beszél, végigmegy a gangon, bármikor beállíthat hozzánk. „Bárcsak egyszer beállítana!" – tette hozzá. Amikor Tolnay Kláritól megkérdezték, ki neki Jézus Krisztus, zavarba jött, attól tartott, szavai nem pontosan fedik azt, amit őriz, és megél magában. Szerintem fedik: „Ezért csak néhány szót tudok mondani, de mögötte világok vannak, vízesések és szakadékok, Északi-sark és egyenlítő. Jézus a titkom, erőm, bűntudatom, kegyelmem és feltámadásom."

Íme az Ember! – jelentette ki Pilátus, mielőtt a tömeg kezére adta volna Jézust. Ahogy akkor, ma sem az a fontos, hogy hisz-e benne valaki, csak legyen egy kicsit olyan, mint Ő – szeretetben, irgalomban, megbocsátásban, igazságosságban, szolidaritásban, szabadságban. Hogy ne „Feszítsd meg!"-ektől és szenvedéstörténetektől legyen hangos a világ 2011 húsvétján is.