Jegyzet

2015.10.16. 22:05

Haspárt

JEGYZET - ˝A közkonyha mégis közügy.˝

Bakos András

Könnyebb lehet elvezetni egy országot közmegelégedésre, mint napról napra nagy tételben főzni ezer, száz vagy akár csak húsz embernek ugyanebben a reményben. Ez a legfontosabb tanulsága a menzareformnak. És ezt lehetett látni előre. Aki evett iskolában akár néhány napig is az egyenételből másokkal egy asztalnál, az úgy szocializálódott, hogy az ennivalót becsmérelni természetes. A munkahelyi ebédlőben mindenki tudta, tudja most is, mit rontott el a szakács, és hogyan lehet ezt megfőzni otthon sokkal finomabban.


Bár tudjuk, mekkora különbség van két ember ízlése között, a közkonyha mégis közügy. A magyar nyelv számtalan fordulata, szólása sugallja ugyanezt: hogy nem mindegy, mit főznek ki nekünk (ezek). Ilyen országban a Mintamenza Program több volt mint rendszerváltás. Csoda, hogy eddig egy puskalövés sem dördült el. Az újságok hetente foglalkoznak a témával, mi is megírjuk, hol szidják a menzát, hol elégedettek vele. Balástyára például ez alapján olyan érzésekkel lehet gondolni, mint Svédországra. Felháborodott békéscsabai anyuka osztja meg a közösségi oldalon a gyerek legutóbbi ebédjének fotóját, a hozzászólók mindenféle jelzőkkel illetik, a legenyhébb az, hogy gusztustalan moslék. Másnapra aztán kiderül, hogy fokhagymás harcsaapró burgonyás csicsókával. Aki – velem együtt – még sosem hallott ilyen ételről, azt nehéz meggyőzni arról, hogy egészséges. A konyha nem mer magyarázkodni századszor, inkább elnézést kér. Most pedig mintha országosan is puhulna a reform: az derült ki, hogy ha máshogy értelmezzük a szabályokat, mégis lehet több sót tenni az ételbe. Azért béke még nincs. Miért is lenne, ha korábban sem volt?


Ahelyett, hogy állást foglalnék sóügyben, és talán látens kormánypártinak minősítenének, idemásolom, amit egy kolléganőm látott egy gyermekotthon ebédlőjének falára írva: „Az ételt nem szeretni kell, hanem megenni. Egymást kell szeretni, és nem megenni."

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik