Jegyzet

2019.09.02. 09:00

Megértés

JEGYZET - "Próbáljon mindenki kultúrember módjára viselkedni."

Gidró Kriszta

Elkezdődött az újabb tanév. Csongrád megyében több mint 30 ezer diák ült be ma reggel újra az iskolapadba. Ma még persze a nyári élmények elmesélésén kívül túl sok minden nem történik az iskolák többségében, de ez nem is baj: nyugodtan töltsék az gyerekek azzal az első napot, hogy örülnek egymásnak. A szülőknek is könnyebb lesz most: néhány hétig nem kell napközben gyermekfelügyeletről gondoskodni.


Egészen pontosan október legvégéig, amikor is elkezdődik a több mint egyhetes őszi szünet. Aztán körülbelül másfél hónappal később indul az iskolás gyerekek kedvenc tanév közbeni időszaka: a téli szünet, ami idén majdnem két és fél hétig tart. Aztán több mint három hónapig nincs semmilyen szünet, még március 15-e is vasárnapra esik. A tavaszi szünet viszont megint csak hatnapos lesz.


De ez még nagyon messze van, az idei tanév első és egyben legkomolyabb feladata a gyerekek eljuttatása az iskolába. Ez a megyében több intézmény esetében sem lesz könnyű, a különböző építkezések miatt közlekedési káosz várható. Ilyen intézmények például Szegeden az SZTE gyakorlóiskolái, ahol reggelente a felbontott utak nélkül is rendszeresen eldurvul a közlekedési helyzet. Ilyen iskola szintén Szegeden a Karolina, bár ott csak a járdát bontották fel. Hódmezővásárhelyen a tramtrain építése miatt közelíthető meg nehezen több intézmény is.


Én most csak annyit kérnék: próbáljon mindenki kultúr­ember módjára viselkedni, bármennyire is káoszos a közlekedés az első tanítási napon. Ne hitessük el a gyerekeinkkel, hogy szeptember első napjai szükségszerűen együtt járnak a dudálással, mutogatással, anyázással. A másik autóban ülők pontosan ugyanabban a cipőben járnak, mint mi magunk: legyünk megértéssel egymás iránt.

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!