Jegyzet

2023.02.06. 14:26

Romba dőlt házak, álmok

Kovács Erika

A hétvégi hatalmas szélvihar többünknek károkat okozott. Vannak, akiknek a háztetőjüket vitte el, másoknak a fáit döntötte ki, kerítést szaggatott, életeket veszélyeztetett az orkán. Mi megúsztuk annyival, hogy a házunkról leszaggatta a széldeszkákat. De hol van ez ahhoz, amiket mások éltek át, nem beszélve arról, hogy amit a sors a törökökre, szírekre zúdított…

A földrengésről szóló képeket, videókat pont akkor néztem, amikor megszólalt az utcánkban a jól ismert gépi hang, majd a következő pillanatban próba miatt megmorgatták a szirénát. Ettől engem minden hónap adott hétfőjén kiráz a hideg és arra gondolok, hogy csak soha ne kelljen ezt élesben hallanom, mert akkor nálunk is igazi katasztrófa történt.

Borzalom. Törökország és Szíria egy részét hétfőn hajnalban és dél körül is a Richter skála szerint 7,7–7,8-as magnitúdójú földrengések rázták meg. Az egyik videón látszik, amint elmegy egy autó a hatemeletes tömbház előtt, majd a következő pillanatban már kártyavárként omlik össze az épület, ki tudja, hány embert temetve maga alá. Egy másik videón azt mutatták, ahogy a romok alól kimentett, betakart kislányt kézről kézre adják előre a hordággyal. Aki nem az ágyat fogta, megsimogatta a kislány fejét, a tehetetlenségben a szeretetével próbált segíteni. Kiabálások, jajveszékelés egy másik felvételen, ahol egy gyermekét ölelő anya futott, néhány méterrel a háta mögött egy másik épület dőlt romba a földrengés miatt. Több mint ezer halott, több ezer sérült. Romba dőlt épületek, sorsok és álmok.

Isten óvja a földet a hasonló tragédiáktól…

 

 

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!