Élő irodalom

Hivatalosan tegnap kezdődött el a 94. Ünnepi Könyvhét. Minden évben igazi örömünnep ez a hét minden könyvrajongónak. Mindazoknak, akik még azt szeretik, ha az irodalomnak tapintása és szaga van. Köztudottan egyre kevesebben vagyunk, mégsem aggódom. Talán azért, mert képtelen vagyok elképzelni egy könyvek nélküli világot. Vagy talán, mert tudom, hogy abban már nem lesz részem. 

A könyvek mindig is fontos szerepet töltöttek be életemben. Az első színes-szagos kalandokat még édesapám adta a kezembe, az iskolában hittanórán még vita tárgyát képezte, hogy bűn-e könyvet lopni, és mindig hiányérzetem támad, amikor olyan otthonokba sodor az élet, amelyekben nincsenek könyvespolcok. Sokszor hallottam már, amint könyvgyűjteményeket porfogónak minősítettek. Ilyenkor is csak mosolygok, és mindig az jut eszembe, hogy Temesi Ferenc óta azért tudjuk, hogy a Por sem feltétlenül megvetendő dolog. Sőt!

Az idei könyvhét is nagy találkozásokra biztosít lehetőséget. Pénteken a REÖK-ben Lévai Katalin tart kötetbemutatót. A Dugonics téren Temesi Ferenc, majd Réz András mesél új könyvéről. A Grand Caféban Szijj Ferenc mutatja be legújabb verseskötetét. Az aprónépet mások mellett a csupamosoly Trogmayer Éva várja szombaton. Természetesen szegediek is színpadra lépnek, mint Goldman Júlia, Bene Zoltán, Diószegi Szabó Pál, Orcsik Roland és Szilasi László. És ők csupán néhány név a programkavalkádból. 

Hiszem, hogy az irodalom nem megsárgult lap egy kopott borító mögött, nem egy gyomrot szorító, könnyet facsaró, tenyeret izzasztó memoriterért kapott elégtelen emléke. Noha gyomrot szorít, könnyet facsar, tenyeret izzaszt. Az író nem csupán egy hideg szobor egy parkban, hanem élő, lélegző, sugárzó, rendszerint furcsa és izgalmas szerzet. Aki anyag nélkül teremthet és felelősségre vonás nélkül gyilkolhat. Aki nekünk és rólunk mesél. Talán érdemes kihasználni a találkozás lehetőségét a mesélőkkel.