Ami menthető

Aki tényleg szívén viseli a Szőke Tisza sorsát, annak most érdemes előkeresnie a fényképet a hajóról. Ajánlatos ráírni a hátuljára, mikor készült, pontosan mit, kiket ábrázol, hogy ha majd a gyerek, unoka kezébe kerül, ne hunyorogjon bosszankodva, tudatlanul. Szerintem ez a korrekt eljárás. Ahogyan elteszi a hajós alapítvány a gőzgépet, a horgonycsörlőt, a kovácsoltvas korlátot és a kormányművet, a hajóhoz kötődő fontos emlékeket is célszerű menteni: leírni kockás füzetbe, mikor mi történt velünk ott, és eltenni – már akinek ez tényleg fontos. Ha hinni lehet a hajóról szóló cikkeinkben megszólaló embereknek, az internetes kommentelőknek, sok européer értékmentő él Csongrád megyében.

Egy ilyen szívhez szóló följegyzés olvasható a „termesgőzösről" a www.hajosnep.hu oldalon is. Gyászjelentéssel kezdődik: „Mély megrendüléssel ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy ... 2012. február 26-án Tápén elsüllyedt és végleg átadta testét a folyónak... stb.", és hogy „elpusztította a magyarok közönyének törhetetlen hatalma". Biztosan lehetne itt írni arról, kik hibásak azért, hogy ez a hajó most már menthetetlen; lehetne hibáztatni a várost, a legutóbbi tulajdonosokat, álszentnek nevezni a műemlékvédelemről szóló törvényt, amely nem segíti az értékek megóvását. Szerintem ugyanilyen álszent az a mentalitás, amely elvárná, hogy „valaki", az önkormányzat vagy az állam mentse meg mindazt, amire csak rámutatunk, a pénz nem számít.

A közöny márpedig nem olyan, mint a köd vagy az országos eső, nem terül egyenletesen. Vannak példák arra, hogy helyi összefogással megmenekül régi díszkút, föl lehet újítani társadalmi munkában falusi tűzoltószertárat, tekepályát, vannak sikeresen működő alapítványok. Csak nem elég erős az a réteg – nevezzük az egyszerűség kedvéért nemzeti érzelmű tőkének –, amely akár százmilliókat hajlandó áldozni ilyen akciókra. Ki tehet erről? Lehet, hogy idővel lesznek ilyen emberek, és előfordulhat az is, hogy hiába gyarapodnak a vagyonok, ez az ország mégsem lesz gazdag ebben az értelemben. Addig is, ha nem vagyunk hajlandók a zsebünkbe nyúlni annak érdekében, hogy másvalaki tulajdona megmeneküljön, fölösleges bűnöst keresni. Miért vakarná ki a sárból bárki a mi kedvünkért azt, amit a közöny már tényleg réges-rég betemetett?