Avar a kertben

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy mindenkinek, aki a nyolcvanas évek környékén volt gyerek, az egyik hőse mindenképp Indiana Jones volt. Esetleg Rambo vagy Rózsa Gyuri, bár utóbbiban erősen kételkedem. Szóval Indy jelentette a menekülő utat a példaképet kereső szemüveges, nyüzüge gyerkőcöknek, akik belátták, sosem rendelkeznek majd Stallonét megszégyenítő bicepszekkel és a nyolcvanas évek hajlakkiparának felfutását biztosító hajkoronával.

Ugyanis Indiana Jones nemcsak ügyes volt, hanem okos is, ettől lett igazán menő. Statisztikailag kimutatható volt, az Indy-filmek moziba kerülése után jóval többen választották az archeológusképzést, mint korábban. Mindenki vagány régész akart lenni, ennek első lépése az volt, hogy műanyag lapáttal estünk neki nagymamáink veteményesének, mint például jómagam is. A mesterterv az volt, hogy a répák sorai között aranyveretekre, római kori pénzekre, de minimum valami tizenötödik századi ezüstkincsre bukkanok. Gyorsan lelövöm a poént: nem találtam egy árva csirkecsontot sem, így korán derékba tört régészi karrierem.

Most viszont felcsillant a remény, van még kincs a föld alatt, hiszen késő avar kori sírokat találtak egy szegedi családi ház építésének előkészítése során. A feltárt sírokból az emberi csontvázak mellett szíjvégeket, csatokat, ékszereket is találtak; mit nem adtam volna, ha gyerekkoromban a mi házunk építése során fordít ki ilyen kincseket a munkagép.

Az építőipar azonban szépen hasít, új telkek is várnak még beépítésre, így a mostani gyerekek is szép reményekkel kapirgálhatják a földet, hátha előkerül valami. Sőt, az idősebbek is előcsalogathatják a bennük szunnyadó Indiana Jonest – ehhez az is elég, ha ásót ragadnak az alapozásnál.