Délmagyar logó

2018. 12. 11. kedd - Árpád -1°C | 5°C Még több cikk.

Balgaság

JEGYZET - "Ellenfél nélkül, biztos győztes vagy."
Ellenfél nélkül – ez a címe az LGT 1984-ben kiadott nagylemezének. Nem különösebben jó lemez, de a címe zseniális, egyszerre vonatkoztatható a zenekar akkori magyar zenei palettán betöltött vezető szerepére, ugyanakkor jól jellemezte az egypártrendszert és a geopolitikai viszonyokat. Valódi ellenfél nélkül tekint a közeljövőbe a Fidesz–KDNP is. Lehet ennek örülni vagy bánkódni miatta, de egy demokrata mégiscsak igényli a pluralizmust, hogy ne csak egyből lehessen választani, mert abból volt már gubanc nálunk. Egyszer és mindenkorra kidobtuk az egypártrendszert, nincs az a menekült- vagy migránsinvázió, sőt, az a sorosista támadás sem, hogy megérje újra „bevezetni".

Csakhogy az ellenzék egyelőre a kanyarban sincs. A Jobbik épp nem tudja eldönteni, eszik-e vagy isszák, a kispártok törpepártok lettek, a baloldal pedig belháborúkkal szórakoztatja magát és a jobboldalt. Eközben a megmentőnek kikiáltott Botka László a kezdeti lendületét és a választók támogatottságát is elveszíteni látszik. Ez nem meglepő, a határkerítés esetleges jövőbeli lebontásáról beszélni például finoman szólva sem volt okos dolog. A Momentum be is kúszott az így megnyitott vákuumba, mondván: szerintük maradjon a kerítés, jöjjön mindenki európai módon, a határátkelőkön keresztül Európába. A „legfrissebb" balhé a baloldalon fideszes kollaboránsokról, árulózásról és Gyurcsány Ferenc személyéről szól. Ismét és csak. Rojtosra játszott lemez egy régi, rossz lemezjátszón.

Azokkal értek egyet, akik szerint egy dolog a szakpolitika, az alternatív kormányprogram – ez szinte csak azon múlik, hogy milyen szakemberekre hallgatnak, és mennyire engedik őket döntéshozó helyzetbe. Sokkal fontosabbak lettek a pártokhoz kapcsolható történetek és üzenetek. Ezekben áll a legrosszabbul az ellenzék. Így pedig nem lesz érdemi vita és valódi verseny, nem lesz igazi pluralizmus sem. „Ellenfél nélkül, biztos győztes vagy" – énekli Presser Gábor 1984-ből. Itt tartunk ma.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Selejt bosszúja

"Vigyázz, Krisztián, újságíróval beszélsz! - szólt rá kolléganőm a kezdő énekes celebre, amikor az meggondolatlanul fecsegett neki a telefonban. " Tovább olvasom