Jegyzet

2019.05.10. 09:00

Buli van

JEGYZET - "Mindenkinek az a célja, hogy a mérleg egyensúlyban maradjon."

Hajó Edina

Azt mondják, az nem is probléma, ami megoldódik magától. Van olyan, ami viszont évek óta visszatér, ilyenek például a néhány napos fesztiválok, pláne, ha a városban, lakóövezet mellett zajlanak. Nos, akkor mindig akad probléma. Ebben az évben sem nagyon örülnek Alsóvároson, a Szabad sajtó utca környékén élők a Szegedi Egyetemi Napoknak. Az egyetemisták buliznának, az ott élők szeretnének pihenni. Erről az Intim Torna Illegál száma jutott eszembe: Mindenkinek igaza van. A mérleg egyik serpenyőjében ott vannak az egyetemisták, akiknek nagy része vidéki vagy külföldi. Itt vesznek lakást vagy bérelnek albérletet. Sok pénzt hagynak a kávézókban, éttermekben, általuk nyüzsög a város. A mérleg másik serpenyőjében ez esetben a környéken élők vannak, akik közül van, aki azt vallja, szórakozzanak csak a fiatalok, most van itt az ideje. Persze csak addig, amíg őket nem zavarják – gondolják ezt mások. Azt megértem, hogy felháborodtak, amikor pár éve csúnya dolgokat műveltek a fiatalok az ott lakók kertjében, udvarán. A szervezők ráadásul mindent megtesznek az ott lakók nyugalmáért, folyamatosan mérik a hangerőt, szedik a szemetet. Sőt, az ott lakók még ingyenbelépőt is kapnak a fesztiválra. Ez remek ötlet, még akkor is, ha a 70 éves Marika néninek nem biztos, hogy Majka a kedvence. Bár ki tudja, lehet, megszereti a szókimondó rappert. Szóval mindenkinek az a célja, hogy a mérleg egyensúlyban maradjon: ez az ott élőktől toleranciát és türelmet követel. Gondoljanak arra, ez csak három napig tart, persze három éjszakán át nem aludni valóban nem túl üdvös dolog, ám azt gondolom, ennyit azért ki lehet bírni. A fiataloktól pedig megfelelő viselkedést követel a helyzet, még akkor is, ha két-három pohár sörnél lényegesen több csúszik le. Szóval a szervezőkkel együtt én is remélem, nem kell beszámolnunk nagyobb rendbontásról a hétvégén.

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!