Csak hogy tudd!

Igen – csupán ennyit írt tegnap reggel hamarjában az Oscar-díjat a kezében tartó Nemes Jeles László-fotóhoz az egyik legismertebb magyar irodalmi portál, a Librarius. A kortárs irodalmi magazin a borítóképét is megváltoztatta a Facebook-oldalán – a Saul fia rendezőjét tették ki a szoborral. Hétfő reggel minden a Saul sikeréről szólt a legnagyobb közösségi oldalon és az online portálokon, ahová ömlöttek a beszámolók az Oscar-gáláról. Az önfeledten örvendezők többsége egy-két szóban fogalmazta meg érzéseit a Facebookon.

És megvan! Büszke vagyok!  Bravó!

FYI! (Csak hogy tudd!) – írta ki hajnalban a falára a közösségi oldalon Vágvölgyi B. András író, újságíró és filmesztéta a Saul egyik filmkockája mellé, amelyen Saul Ausländer néz farkasszemet egy náci tiszttel.

És tényleg nem kell több. Ennyi. Hiszen az igazán kiváló, egyedülálló teljesítményt nem kell magyarázni. És a Saul ilyen. A film készítésébe többször „belehaltak" az alkotók, akik szívüket-lelküket beleadták a holokausztdrámába. Profi forgatókönyv, zseniális operatőri és hangtechnikai munka, páratlan színészi játék. Ezek együttállása olyan katartikus élményt nyújt, hogy a végén a nézők is „belehalnak" egy kicsit a filmbe. Szó bennszakad, hang fennakad.

„Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film" – fogalmazott a rendező a díj átvétele után.

A remény hangjai nem hatnak a gyűlölködőkre, akik az örömünnepen sem tudták magukat visszafogni. Ők azok, akik nem becsülik a teljesítményt. Csak hosszan szajkózzák buta téveszméiket. Pedig elegendő lett volna csupán annyit írniuk, nem. Ezzel is mindent elmondanak magukról.