Jegyzet

2019.04.15. 09:00

Ébresztő

JEGYZET - "Több a nyertese, mint a vesztese."

Majzik Attila

Kedves barátom panaszkodik, hogy mennyire elszaladtak az ingatlanárak a „csokosok" miatt: milliókkal többet kérnek egy lakásért, mint pár évvel korábban. Így ő mint egyedülálló, bizony hátrányba kerül azokkal szemben, akik családosként keresnek maguknak új fészket. Biztosan van egy ilyen felhajtóereje ennek az állami beavatkozásnak, ugyanakkor úgy érzem, ennek a kezdeményezésnek több a nyertese, mint a vesztese. Ha eladóként jelenik meg valaki a piacon, akkor komoly bevételhez juthat, ha pedig vevőként, akkor a szingli lakásvásárlók valóban nem járnak jól, a családosok viszont több kedvezménnyel is élhetnek.


Vidéken meg főleg: hamarosan jön a falusi családi otthonteremtési kedvezmény is, amit a megyéből negyvennél is több településen vehetnek igénybe. Az ötezer fősnél kisebb települések nagy része ugyanazzal a problémával küzd: nem ragadnak meg ott a fiatalok. Ha a faluból elkerülnek egy nagyobb településre, ott tanulnak vagy dolgoznak, akkor jó eséllyel ott is maradnak, ott alapítanak családot. Erre jelenthet választ a falusi csok, megfordulhat a folyamat: a városi értelmiség kavarhatja fel a falvak állóvizét. A kistelepülésen olcsóbb az ingatlan, könnyebben megfizethető az élet, a közelben lévő városokban pedig ott vannak a munkahelyek.


Ahogy a budapesti nagy agglomerációs robbanás felfutott, úgy telhetnek meg élettel a jelenleg még alvó, de a megye nagyobb városaitól tíz-tizenöt perces autóútra lévő falvak. A folyamat már beindult, ismerőseim közül többen is a falusi életre szavaztak. Operatőr barátom feleségével és kisfiával költözött negyedórányi autózással arrébb, városból falura, aranykezű fodrászom pedig nagyjából nyolc percet fog közlekedéssel tölteni reggelente, ha felépül a házuk a városunk melletti faluban.


Tehát: vidéki életre felkészülni, szunnyadó falvak, ébresztő!

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!